Negyedét is elveszíthetik a bevételnek a magyar vállalkozók: erre a változásra nem készültek
Egyes esetekben pedig nem csak forgalomcsökkenésről, de komoly veszteségekről, csődközeli állapotról is beszélhetünk.
Egyes esetekben pedig nem csak forgalomcsökkenésről, de komoly veszteségekről, csődközeli állapotról is beszélhetünk.
A mesterséges intelligencia beépül a vállalatok pénzügyi folyamataiba.
2023. IV. negyedévében a kevesebb mint 4 ezer sikeres csalásra közel 14 ezer meghiúsított kísérlet jutott.
Nominális értelemben új csúcsot döntött a háztartások pénzügyi vagyona, de az infláció miatt reálértelemben 3 évet elvesztettek a megtakarítók.
Sok esetben a kommunikáció elkerülése nem csak hogy nem oldja meg a problémát, de tovább súlyosbíthatja azt is.
Az emberek többsége hetente legalább egyszer aggódik pénzügyei miatt, ami negatívan hat mentális állapotukra.
Az infláció lecsengésével párhuzamosan felgyorsult a lakossági megtakarítások gyarapodása Magyarországon.
Többezer hamis árutól roskadozott az a kamion, amit Gyulánál állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
2023 második felében az EGT területén a Revolut ügyfelei által bejelentett átverések 77%-a közösségimédia-platformokon kezdődött.
Az eurózónában végzett lakossági tranzakciók 59 százalékát készpénzben rendezték, tehát még mindig így fizetnek többen.
Ha például 10 forintot teszünk félre első nap, 20-at a második nap és így tovább, a 100. napon pedig már egy ezrest, a kihívás végére 50500 forintunk lesz. A tétet viszont lehet tovább emelni.
Az otthonról hozott példát még meghatározónak tartja, ám kevésbé adná azt tovább saját gyermekeinek az Y és a Z generáció.
A 6,7 milliárd dolláros ügylet rávilágít arra, hogy a vállalat milyen irányba mozdult el befektetési stratégiáját illetően az elmúlt hónapokban.
Pénzügyi és mentális stabilitását is fenyegető kihívásokkal néz szembe a tavaly 40 millió dollárt kereső Britney Spears.
Egy friss, országos kutatás eredményei szerint a magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását
Csányi Sándor a következő feladványt adta: az OTP olyan bankot venne, amelyik a csoport történetének legnagyobb felvásárlása lehet.
A közgyűlésen a részvényesek elfogadták a MOL-csoport 2023. évi konszolidált pénzügyi beszámolóját.
Folytatódik a Portfolio Z generációnak szánt programsorozata: a GEN Z Fest-en arra keressük a választ, hogyan tudnak egyszerre pénzügyileg tudatos döntéseket hozni.
A nagymértékű vagyonnövekedés többek között a lakásvagyon növekedésének és a hitelkártya- valamint diákhitel-adósság csökkenésének köszönhető.
A Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek elismerte, hogy az 1 500 fős decemberi elbocsátás stratégiai szempontból helyes döntés volt, a vállalat működésében nehézséget jelent.