Brutálisan megdrágulnak 2024-től a lakásbiztosítások: már postázzák az új díjszámítást
Jelentős mértékben, 19 százalékkal emeli meg egy olvasónk lakásbiztosításának díját az Alfa Biztosító.
Jelentős mértékben, 19 százalékkal emeli meg egy olvasónk lakásbiztosításának díját az Alfa Biztosító.
A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése.
Nem engedheti el a túszait a Hamász palesztin mozgalom, amíg nem születik tűzszüneti megállapodás
Legalább három ember meghalt, egy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely péntek hajnalban tört ki a magyar határ melletti Horgos külterületén .
Alig telt el két nap a CSOK Plusz bejelentése óta, a kormány máris pontosított a szabályokon. Eszerint a CSOK Pluszt jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi CSOK-ot is.
Hiába tartják a borvidékeket a magyar táj ékszereinek, az ingatlanpiacon nem mutatnak ennek megfelelő vonzerőt.
Az építőiparban tapasztalható bizalomcsökkenés és a kontárkárok emelkedése aggodalomra ad okot Magyarországon.
A szakértők várakozása szerint ez a következő évben akár 10-20 ezerrel több lakáspiaci tranzakciót jelenthet, ami ugyanilyen mértékben lendítheti a hitelpiaci volument is.
Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe vagy otthon gyújtanak mécsest. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is.
Egy friss kormányrendelet értelmében mostantól bárki viselhet katonai egyenruhát, akinek erre a honvédelmi miniszter, jelenleg Szalay-Bobrovniczky Kristóf engedélyt ad.
Megszólalt a szakértő: minél előbb érdemes igényelniük a CSOK Plusz támogatást a jogosultaknak, ha nem terveznek további gyerekeket.
A jelenlegi energiaválság új kihívások elé állította a közép-kelet-európai régió országait: az embereknek mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk.
Az építőipar teljesítménye augusztusban is csökkent az előző évhez képest. Közel 50%-kal több megszűnés volt szeptemberben, mint a megelőző hónapban.
Magyar szemmel furcsa, nyugaton viszont megszokott, hogy árkalkulátorok alapján szerződnek le a háztartások a gáz- és villanyszolgáltatásra.
Míg éves szinten 17,2%-os dekarbonizációra lenne szükség, addig 2000 óta egyetlen G20-országnak sem sikerült évi 11%-nál többet elérnie.
Nem bíznak a magyarok a hideg vizes mosásban, a háziasszonyok közel fele 40 fokon mossa ruháit. Pedig az alacsonyabb vízhőmérséklet csökkentheti a villanyszámlát.
A fővárosi közösségi költségvetés nyílt ötletpályázata után idén ősszel ismét a budapestiek dönthettek arról, mely fejlesztési javaslatokat valósítsa meg a Fővárosi Önkormányzat.
Múlt hónapban a szeptemberben valaha mért legnagyobb kihasználtság mellett működtek az itthoni nagy naperőművek. A bővülési rekord is megdőlt.
Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak, hogy miért jobb a temetőben elhelyezni az urnákat.
Az egyik gyanúsítottról kiderült, hogy az anyjával közösen működtet egy viszonteladókat kiszolgáló bűnszövetséget