Poszt-COVID a versenyszférában: csaknem 12 ezer magyar cég tűnt el fél év alatt
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.
A járvány harmadik hullámának elvonulását jelzi, hogy az elmúlt héten a koronavírus koncentrációja a szennyvízmintákban továbbra is alacsony szinten stagnált.
125 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma pedig 37 969 főre csökkent.
Magyarország 2020-as válságkezelésének mérlege vegyes, a teljesítmény közepes, és csak a hitelállomány bővülése miatt nem omlott össze a magyar gazdaság - írta.
Izraeli adatok szerint kevésbé hatékony a Pfizer-vakcina a koronavírus delta variánsa ellen.
Uniós szabály született a lejáró jogosítványoktól. Az összes többi lejáró okmányra a magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak.
Egy fogfájás, fejfájás, fertőzések, de akár egy éles kagyló a strandon is keresztül tudja húzni a nyaralási terveinket.
A francia egészségügyi miniszter szerint a járvány nyári megerősödéséhez is vezethet a delta variáns térnyerése, amely akár "tönkre is teheti a nyarat".
A hétvégén összesen négyen hunytak el, 82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.
A jelenleg negyvenes, ötvenes éveiket taposó X-generáció tagjainak borultak fel legjobban a napjai az otthoni munkavégzés következtében, amit a magánéletük is megsínylett.
A kimozdulás, a személyes szabadság, a találkozások korlátozottsága – mindez erőteljesen rányomta a bélyegét a lakosság közérzetére.
Hogyan vettük birtokba újra, a saját otthonainkat, mivel töltöttünk a szabadidőnket illetve, hogy milyen pozitív hozadéka volt ennek az időszaknak az életünkre nézve eddig? Ennek jártunk utána most.
Megvan az 5,5 millió beoltott, így újabb járványügyi enyhítések jönnek az országban.
5 millió 495 ezer 888 beoltott van, 37 az új koronavírus-fertőzöttek száma, egyetlen fertőzött beteg sem hunyt el Magyarországon.
Ma eléri az 5,5 milliót beoltottak száma, így újabb korlátozásokat oldanak fel Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádiónak adott szokásos interjújában.
Kiderült, milyen intézkedések lépnek életbe akkor, ha meglesz az 5,5 millió beoltott. Eltörlik a kötelező maszkviselést, és sok helyre nem kell védettségi igazolvány sem.
Már nem sok kell az 5,5 millióhoz és 4,96 millióan már a második oltásukat is megkapták.
A mobilfizetés, a mobilparkolás, a BKK mobiljegy iránti kereslet is robbanásszerűen nőtt májusban és az újranyitás után többször és többet fizettünk online, mint a pandémia előtt.
Ha az oltási elvárásokkal kapcsolatban nem gondolunk minden részletre, akár a befizetett pénzünk és az utazás is elveszhet, még akkor is, ha rendelkezünk utasbiztosítással.
Ha valaki most próbálna bejelentkezni a koronavírus elleni védettségét igazoló alkalmazásba, akkor lehetséges, hogy meglepő üzenettel találkozik.