Kitálalt az IKEA a dolgozók béréről: erre számíthat, aki itt vállal munkát 2025-ben
Január elsejétől az IKEA biztosítja, hogy minden munkavállalójának legalább 25 nap szabadság álljon rendelkezésére.
Január elsejétől az IKEA biztosítja, hogy minden munkavállalójának legalább 25 nap szabadság álljon rendelkezésére.
A leggyakoribb cafeteria-elem továbbra is a SZÉP kártya.
Jövőre az ideinél is alacsonyabb béremelkedés várható, ami miatt sokan új állás után nézhetnek.
Széles körű konzultáció indul a munkakörülmények, illetve a juttatások javítására.
A Wizz Air új bónuszcsomagot tervez létrehozni a cég vezérigazgatója, Váradi József számára.
Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken.
Egyelőre nem kért szolgálati lakást, személyzetet, egészségügyi ellátást és szolgálati autót sem Novák Katalin. A volt államfő ugyanakkor bármikor élhet ezekkel a lehetőségekkel
2024-ben a leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak béremelésre.
A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat.
A magyar munkavállalók a 6-10%-os emelést nem tartják reálisnak az adott inflációs környezetben.
Az Emirates idei széles törzsű flottabővítése kiváló lehetőséget teremt azok számára, akik nem csupán átvitt értelemben szeretnének a fellegek közt járni.
2023 bővelkedett az új évre tervezett szabálymódosításokban, melyek közül a Pénzcentrum most összegyűjtötte a legfontosabbakat.
Azok a munkavállalók, akik jónak tartják a cafeteria juttatásukat, jelentősen elégedettebbek a munkahelyükkel.
A Magyar Államkincstár közzétette tájékoztatóját a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére a minimálbér, illetve a garantált bérminimum változásával összefüggésben.
A Pénzcentrum megnézte a tűzoltó álláshirdetéseket, és felmérte mennyit ajánlanak a tűzoltóknak.
A munkavállalók mozgása világszerte óriási kihívást jelent a vállalatoknak, a nem eléggé elkötelezett és elégedetlen munkavállalók miatt.
Mennyit kereshet egy csomagkézbesítő vagy futár a Magyar Postánál? Cikkünkben erre adunk választ.
A KSH szerint idén január és augusztus között például a kumulált infláció 22 százalék, míg a nyugdíjas 23,3 százalék volt.
713 000 forintos éves juttatással próbál vérplazma-donorokat szerezni magának egy budapesti plazmacentrum.
A vállalatok 34 százaléka tervez új munkavállalókat felvenni az idén, az arány drasztikus visszaesés a tavalyihoz képest.