Eljött a lakásvásárlók ideje: egyre jobb alkupozícióba kerülnek a kispénzűek
Ugyanakkor az alku mértéke egyre nő, ami kitágítja a lehetőségek körét a korábbiakhoz képest.
Ugyanakkor az alku mértéke egyre nő, ami kitágítja a lehetőségek körét a korábbiakhoz képest.
A lakbéremelés a XV. kerületben kétezer ingatlant, vagyis nagyjából öt-hatezer embert érinthet.
Sok balatoni üdülőtulajdonost hidegzuhanyként ért a nemrég megemelt építményadó mértéke.Számos településen azonban már évek óta nem változott az illetmény mértéke.
Ruszó Tibi mindössze 16 éves volt, amikor Balogújfaluból, nagyon szerény körülmények közül berobbant az X-Faktor stúdiójába. A nyereményéből azonban mára már semmi sem maradt.
Az időjárás tavasziasra fordulásával a napokban megkezdték a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék járatrendszerű elszállítását.
Mi a közös költség, hol mennyi a közös költség? A társasházi közös költség kiszámítása: mit ír a Társasházi Törvény közös költség kapcsán, mikor évül el a közös költség tartozás?
A friss lakossági statisztikák szerint sok olyan kistelepüléseken nőtt a lakosságszám, ahol igényelhető a falusi csok.
Noha erősen visszaesett a kereslet, az egyik hazai ingatlanközvetítő szakértői látják az életjeleket is a Balatonnál.
Egyre népszerűbb a tartási vagy életjáradék szerződéseknél az öröklési szerződés a közjegyzők szerint.
A fővárosban átlagosan egy 38 m2-es lakásra futotta 30 millió Ft-os keretből taval.
Kevés külföldi vásárol ingatlant, de ha mégis tulajdonosok lesznek, akkor a magyar átlagnál tíz millió forinttal fizetnek többet egy ingatlanért.
Sokat javult a vevők helyzete az ingatlanpiacon: országos átlagban ma közel 6 százalékos alkut lehet elérni, szemben az egy évvel korábbi 4 százalék alatti szinttel
Friss Tiktok videóval jelentkezett egy ingatlanos youtuber, aki ezúttal arra kereste a választ, hogy mennyivel ér kevesebbet egy lakóingatlan...
Több száz millió forintért hirdették meg annak a budapesti, Jókai utcai háznak a lakásait, melynek homlokzata tavaly nyáron omlott le.
Mi az a vinyl padló, miért jó a vinyl padló? Mi a különbség a vinyl és a laminált padló között, mit kell tudni a vinyl padló lerakása kapcsán, milyen a tekercses vinyl padló?
Mi kell a laminált padló lerakásához, a laminált padló lerakása mennyi idő? Mutatjuk, milyen a jó laminált padló, van-e vízálló laminált padló (pl. OBI és Diego laminált padló)!
Az ingatlanpiac szűkülése ellenére egyáltalán nem csökkent az újépítésű lakások átlag négyzetméterára.
Túljuthatott a 2022-es év végi mélyponton az ingatlanpiac? 2023-ban az ingatlanszakemberek 72%-a lassú, de fokozatos élénkülésre számít, amelyet főként az infláció befolyásolhat.
Februárban is éles különbség mutatkozott a lakáspiac keresleti-kínálati oldala között.
A támogatások ellenére a hitelből vásárló ügyfelek száma látványos mértékben visszaesett.