Ennyit érnek a magyar fizetések: lassan már Romániában is jobban lehet keresni
Románia már csak két hellyel van mögöttünk az EU-ban az egy főre eső GDP-alapú vásárlóerőben.
Románia már csak két hellyel van mögöttünk az EU-ban az egy főre eső GDP-alapú vásárlóerőben.
Alig mozdult a forint a második negyedéves GDP-adatra, később mégis zuhanni kezdett.
Jelenlegi kilátások szerint 5,5-5,7 százalékos lehet a növekedés a 2022-es évben, viszont jövőre lassulás várható.
Ha 7,3%-os marad a 2022-es GDP-növekedés, akkor a nyugdíj negyedének, de legfeljebb 20 ezer forintnak a 3,8 szorosa lehetne az idei nyugdíjprémium összege, vagyis 76 ezer forint.
A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása.
Az 70-es évekről szóló cikksorozatunk 4. részében összefoglaljuk, hogy a napjainkban tapasztalt és az 1970-es években látott inflációs folyamatok között milyen hasonlóságok vannak.
Magyarországon minden ötödik lakost érint az elszegényedés veszélye, a nyugdíjasok és a részmunkaidőben dolgozó szegények helyzete a legkiszolgáltatottabb.
Jobban áll az eurózóna GDP-adata, mint előzetesen várták, az Eurostat tett közzé mérést.
Küszöbön a recesszió a világgazdaságban, ez azonban nem jelenti azt, hogy fedezékbe kell vonulni a befektetőknek.
2022 második negyedévében jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal esett vissza.
Stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings.
Helyes döntés, hogy az utolsó pillanatban elrántották a kormányt. Zsiday Vitkor szerint a benzinárstop is problémás, mert az ország "nem bírja fizetni az energiaszámlát".
Egyre jobban fél az EU: önkéntes megszorításokat akar bevezetni az EB, ezzel készülve fel arra az esetleges lehetőségre, hogy az oroszok elzárják a gázt.
A kormány egyebek mellett a katamódosítás, a rezsiemelés és az infláció miatt számolhat pluszbevételekkel.
Az infláció mérséklődéséhez sajnos csökkennie kell a munkában állók számának.
Minden eddiginél korábban, már kedden napirendre kerül a jövő évi minimálbér a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén.
A háztartások fogyasztása májusban tetőzhetett, az első negyedévi állami juttatások nagy részét már felélte a lakosság.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt első becslése szerint májusban az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Néhány elemző szerint decemberre 430 vagy akár 450 forintot is fizethetünk egy euroért.
Egy friss előrejelzés szerint a vártnál magasabb lehet idén a gazdasági növekedés, jövőre viszont recesszióval számolnak a szakértők itthon.