Visszasírják még a magyarok a hatósági árakat: durva drágulással indult az év
A drágulást is az árhatóság szabályozta, a zsemle és a kifli ára például 1987-ben még egységesen 90 fillér volt, 1988-tól már 1 forint 10 fillért kellett fizetni értük.
A drágulást is az árhatóság szabályozta, a zsemle és a kifli ára például 1987-ben még egységesen 90 fillér volt, 1988-tól már 1 forint 10 fillért kellett fizetni értük.
A 2024-es év utolsó napján emelkedik a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal. A gázolaj beszerzési ára nem változik.
2024-ben is volt bőven érdekes téma a Pénzcentrum CashTag című videoblogjában. Az évösszegzés első részét, ami inkább az élelmiszeriparra koncentrál, máris olvashatod.
Február 1-jétől átlagosan 35 százalékkal emelkednek a közlekedési hatósági díjak Magyarországon.
Az év első háromnegyedében is folytatódott a lakáspiaci kilábalás: a forgalom növekedése idén várhatóan kompenzálja a tavalyi visszaesést.
Az alapanyagok jelentős drágulása, mint a liszt, tej, étolaj és tojás áremelkedése, komoly kihívások elé állítja a vidéki pékségeket is.
Egy rendelettervezet drasztkusan megemelné az autóhonosítás és a forgalomba helyezés díját. Az összeépítési engedély kiadásának költsége 57 százalékkal drágulna februártól.
A cukrászdák erős karácsonyi szezonban bíznak, nagy választékkal készülnek az ünnepekre.
Hetek óta nem kapták meg a patikák a gyógyszertámogatási pénzeket, ebben egít most a kormány több tízmilliárddal.
A KSH kedden publikált friss adatai szerint 2024 novemberében a fogyasztóiár-index 3,7 százalékra csökkent.
A szíriai helyzet miatt nem várhazó üzemanyagdrágulás, de januártól az adóemelés nagyjából 10 forintos drágulást hozhat literenként, drágulni fog a benzin ára és a gázolaj is.
Budapesten októberhez képest 1,6, éves összevetésben pedig 13 százalékkal nőtt a lakóingatlanok ára.
Hiába az infláció elleni küzdelem, az árak átlagosan továbbra is emelkednek, éves és havi alapon is.
Az Auchan áruházainál is megnyitott a fenyőárus, kiderült, mennyibe kerül a nordmannfenyő, lucfenyő, ezüstfenyő 2024-ben. A Tesco komoly akciót villantott áruházaiban.
A cukor-porcukor viszonylatában nem a legjobb befektetés egy hagyományos kávédaráló beszerzése, viszont a mák-darált mák viszonya már nagyon más képet mutat.
A legkedveltebb ünnepi főételek listáját így a töltött káposzta, a desszertekét a bejgli vezeti.
Az egyik népszerű budapesti vásárban olyan árakkal találkozhatunk, amik még a legelszántabb gasztrofanatikusokat is elgondolkodtatják.
Pákozd Gergely, a Tojásszövetség alelnöke szerint az év végi kereslet csúcsszezonban további nyomást gyakorolhat az árakra.
A nemzetközi piaci helyzet miatt várhatóan több, a karácsonyi menüben szereplő élelmiszer ára is megdrágulhat karácsony előtt.
Az áremelkedés fő oka valószínűleg a spanyolországi szállítmányok késése az Ibériai-félszigetet sújtó esőzések és áradások miatt.