Minden negyedik magyart érinthet ez az egészségügyi probléma: súlyosan növeli a demencia kialakulását is
Új kutatás szerint a többszörös mentális betegségek jelentősen növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.
Új kutatás szerint a többszörös mentális betegségek jelentősen növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.
A frontotemporális demenciában szenvedők nemcsak a szavakat veszítik el, hanem az étkezési szokásaik is drámaian megváltozhatnak.
Az Alzheimer-kórral foglalkozó jótékonysági szervezetek csalódottságukat fejezték ki.
Heti nyolc alkoholos ital fogyasztása jelentősen növeli az agyi károsodások kockázatát.
Egy új kutatás szerint az övsömör elleni védőoltás drámaian csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát.
Súlyos a demenciával élők és hozzátartozóik helyzete Magyarországon, az idősotthonok minden harmadik lakója demens beteg.
Egy új tanulmány szerint 12 olyan kérdés van, amit mindenképpen meg kellene beszélnünk háziorvosunkkal.
A skót kutatók által fejlesztett új mesterséges intelligencia eszköz forradalmasíthatja a demencia korai felismerését.
Az Egyesült Államokban a demencia előfordulása várhatóan jelentősen emelkedni fog.
A hollywoodi színészlegenda, Bruce Willis egészségi állapotáról nyilatkozott volt felesége, Demi Moore.
Egy egyszerű, ötperces órarajzolási teszt segíthet a demencia korai jeleinek felismerésében.
A szakértők hangsúlyozzák az alvás fontosságát az agyi egészség szempontjából.
A tünetegyüttes általában késő délután vagy kora este jelentkezik, és akár órákig is eltarthat. A jelenség pontos okát még a szakemberek sem tudják biztosan megmondani.
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
A 38 éves Stefan Tankov esetében a kezdeti tünetek félrevezették az orvosokat, akik depressziót és 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála.
Egy új tanulmány szerint a szorongással küzdő embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki demencia az életkor előrehaladtával.
Ma már létezik olyan vérvizsgálat, amely az esetek 90%-ában pontosan diagnosztizálja az Alzheimer-kórt.
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük.
Fontos a háziorvost is felkeresni a problémáinkkal, minél több információ áll az emberiség rendelkezésére 1-1 betegségről, annál hatékonyabb már az első lépés megtétele is.
Két új tanulmány szerint az övsömör elleni védőoltás nemcsak a fájdalmas kiütésektől óvhat meg, hanem a memória szempontjából, valamint a demencia megelőzésében is előnyös lehet