Mi folyik a magyar álláspiacon? Erre fel kell készülnie a munkakeresőknek 2024-ben
A foglalkoztatás bővülésére számít a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) elnöke.
A foglalkoztatás bővülésére számít a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) elnöke.
A fejlett kultúrországokhoz viszonyítva Magyarország a rendszerváltás óta kevés pénzt költ az egészségügyre.
A magyar gazdaság gyengélkedése erős nyomot hagyott a munkaerőpiacon tavaly. A foglalkoztatottsági adat szépen csillog, ám a munkanélküliség nő, és a helyzet egyre csak nehezedik.
Szerdán bejelentette Gulyás Gergely, hogy az Európai Bizottságtól érkezett üzenet alapján garanciának veszik, hogy megkapjuk az ígért pénzeket.
Az, aki korábban tisztként 2022-ben 393 ezer forintot keresett, most már 589 ezer forintot keres - mondta el Rétvári Bence államtitkár.
Nem tér ki a béremelésről szóló rendelet a szakképzésben dolgozó pedagógusok fizetésére. A szakszervezetek szerint így 24 ezer tanár maradhat ki az emelésből.
2024. január 1-jétől az ALDI munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen jelentősebb béremelésben részesülnek.
Tájékoztatásuk szerint 2017 és 2023 között 57,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottak végre saját forrásból, erre a célra 2024-ben 17 milliárd forintot fordítanak.
A vállalat igyekszik megőrizni vagy növelni bérei reálértékét.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sikeresen megegyezett a 2024-es bérekről.
Az állami cégek esetében gyakorlatilag csak a Magyar Postánál dőlt el, hogy milyen fizetésemelést kapnak a dolgozók.
Azok a munkavállalók, akik jónak tartják a cafeteria juttatásukat, jelentősen elégedettebbek a munkahelyükkel.
A Magyar Telekom 2024-re vonatkozóan, differenciált módon, átlagosan 12%-os mértékű bérfejlesztésről állapodott meg a vállalatnál működő érdekképviseletekkel.
Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak - mondta a SZAKSZ keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke.
Megszólalt Lázár János a Volánbuszok követeléseivel kapcsolatban. Jogosnak tartja a béremelést, de a mértékével nem ért egyet az építési és közlekedési miniszter.
Továbbra is áll a bál a MÁV-nál, ahol a szakszervezetek a bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre egy rendkívüli ülés összehívását szeretnék elérni.
A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését.
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés lesz az egészségügyben, márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik
2022 augusztusa óta először mutatott növekedést a reálbér Magyarországon. De vajon érezzük a pénztárcánkon, hogy többet ér a keresetünk?
December 24-i zárvatartással és előrehozott béremeléssel készül a JYSK dán kiskereskedelmi lánc az év végére.