Akciófilmbe illő hajsza indult Tihanyban egy férfi ellen: több rendőr is megsérült
Nagy sebességgel menekült a rendőrök elől egy autós a Balaton-felvidéken, a hajszában több szolgálati gépjármű is összetört.
Nagy sebességgel menekült a rendőrök elől egy autós a Balaton-felvidéken, a hajszában több szolgálati gépjármű is összetört.
A gépkocsiban hárman utaztak, közülük többen megsérültek, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
A 26 éves sportoló idén júniusban a Bokszvilágtanács (WBC) pehelysúlyú női világbajnoki címéért is szorítóba lépett
Anthony Joshua először nyilatkozott azóta, hogy decemberben súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben két közeli barátja életét vesztette.
Anthony Joshua és Tyson Fury végre aláírta a szerződést a brit ökölvívás egyik legtöbbet emlegetett, számtalanszor elhalasztott összecsapására.
Súlyos betegségek, egy autóbaleset és az abból fakadó kóma után sem a visszavonulást választotta Halász Judit.
Őrizetbe vették azt a sofőrt, aki péntek éjjel okozott tömegbalesetet a Göncz Árpád városközpont felüljáróján. A tragikus balesetben két ember halt meg, négy pedig megsérült.
A rendelkezésre álló információk szerint illegális utcai versenyzés állhat a tragédia hátterében.
Tiger Woods ismét a címlapokra került, ezúttal nem sporteredményei miatt.
Egy friss törésteszt szerint egy 35 km/órás ütközés akár súlyosabb sérüléseket is okozhat, mint az eddig szabványosnak számító 50 km/órás baleset.
A baleset szombat este történt az otthonához közeli útszakaszon, amikor Antonelli autója egy szalagkorlátnak ütközött.
Caoimhin Kelleher, a Liverpool korábbi kapusa szerint Diogo Jota halála annyira megrázta volt csapatát, hogy az idei teljesítmény és eredménysor óhatatlanul háttérbe szorult emiatt.
Kisebb autóbaleset érte a Tottenham Hotspur két játékosát a Frankfurt elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre utazva, de várhatóan mindketten pályára léphetnek.
A közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező modell volt párja, az MMA-harcos Boráros Gábor egy Instagram-történetben reagált a tragédiára.
Járható, de csúszós az út több Fehérvár felé vezető úton. Ahogy a videón is látszik majd, az elmúlt időszakban több autó is árokban kötött ki.
A bokszbajnok az utolsó pillanatban ült át másik helyre a kocsiban - a vizsgálat szerint ez mentette meg az életét
Anthony Joshua brit nehézsúlyú bokszoló autóbalesetet szenvedett Nigériában.
Frontálisan ütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Budapesten, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
A baleset különösen érzékenyen érintheti a magyar teniszválogatottat, hiszen 2026 februárjában fontos Davis Kupa selejtező mérkőzés vár a csapatra.
Több mint 21 év börtönbüntetésre ítéltek egy volt tengerészgyalogost, aki autójával Liverpool szurkolók tömegébe hajtott még tavasszal.