Ezt a pénztárcánk is megérzi: így nőttek a termelői árak februárban
Az ipari termelői árak 2025. februárban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 8,2%-kal emelkedtek, míg az előző haviaktól 0,4%-kal elmaradtak.
Az ipari termelői árak 2025. februárban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 8,2%-kal emelkedtek, míg az előző haviaktól 0,4%-kal elmaradtak.
A benzin esetében bruttó 3 forinttal emelkedik az ár, míg a gázolaj esetében bruttó 3 forinttal csökken keddtől.
Hivatalosan is elstartolt a balatoni fagylaltszezon, és idén is nagy érdeklődés övezi, hogy mennyibe is kerül egy gombóc fagyi a part menti cukrászdákban. Az árak településenként változnak, de hozzuk mindjárt a lényeget!
Egy sor díjtétel emelkedik majd a budapesti tömegközlekedésen, de lesznek olyanok is, akik jól járnak. De hogy lehet ez?
Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer.
Megosztottak a szakértők abban, hogy drágább lesz-e a húsvétra való sonka, mint tavaly volt, abban azonban egyetértenek, hogy az ágazat nagyon súlyos gondokkal küzd.
A héten csütörtöktől a benzin beszerzési ára bruttó 3 forinttal emelkedik, a gázolaj nagykereskedelmi ára pedig bruttó 2 forinttal csökken.
Az árrésstoppal kapcsolatban küldött levelet a Spar Magyarország vezetősége a dolgozóknak.
Kozák Tamás: A mottóm az, hogy a kereskedelem ismét kerüljön fel arra a polcra, ami megilleti
Az intézkedés alól mentesülnek az évi egymilliárd forint nettó árbevétel alatti kiskereskedelmi vállalkozások.
Az élelmiszerárak itthon továbbra is meredeken emelkednek, így egyre nagyobb figyelmet kaphatnak a külföldi árak.
Februárban ismét gyorsult az infláció Magyarországon: a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Viszont a csúcsdrágulók ezt jóval felülmúlták.
Lendületes áremelkedés zajlott le a hirdetési árakat tekintve az elmúlt hónapokban a hazai ingatlanpiacon, ami a szakértők szerint mintegy 10 százalék körül alakult.
Egy teljes hete folyamatosan csökken a benzin és a gázolaj ára a kutakon, de ha január óta vizsgáljuk, akkor is sokkal jobban állunk, mint akár az előző évben.
Három pontos intézkedéscsomagot jelentett be a Nagy Márton vezette tárca, a kiskereskedőknek egy hetük van mindezt végrehajtani.
Az egy évvel ezelőttihez képest érezhetően kedvezőbb kilátásokkal kezdte meg az idei évet a magyar agrárium.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli, ha az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok fokozzák a piaci versenyt és önkéntesen csökkentik egyes alapvető élelmiszerek árát.
Nem a kereskedők nyerészkednek, hanem akkora lett a működési költség minden egyes áruházláncnál vagy kisboltnál, hogy ezeket be kell építeni az árakba.
A PENNY 2025 januárjától közel 100 termék árát csökkentette - olvasható a diszkontlánc közleményében.
Az infláció emelkedése, a kereskedelmi háború és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt egyes amerikai vállalatok az árcsökkentés mellett döntöttek.