Itt az első vizsgálat eredménye: ez állhat a tömeges ételmérgezés hátterében, mely több száz óvodást érintett Budapesten
Több betegtől származó mintában calicivírust és enterotoxin pozitív Staphylococcus aureus baktériumot mutattak ki.
Több betegtől származó mintában calicivírust és enterotoxin pozitív Staphylococcus aureus baktériumot mutattak ki.
Hányással és hasmenéssel járó fertőzés ütötte fel a fejét Egerben: az egyik óvodában közel 40 kisgyermeket és három felnőttet kellett ellátásban részesíteni, közülük hármat kórházba is vittek. Az intézményben már megkezdődtek a fertőtlenítési és megelőző intézkedések.
Az érintett intézményeket ellátó közétkeztetési cég vezetője a hétvégén nyilatkozott, miszerint mindenben együttműködnek a hatóságokkal.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei fogták el a helyszínen.
A területi népegészségügyi hatóság, a Nébih és az NNGYK kiemelt ügyként kezeli az esetet.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet közölte, hányásos, hasmenéses panaszokkal valamint kiszáradásos tünetekkel szállították be a gyerekeket.
Némely támogatás igényléséhez elég az SNI-státuszt igazolni, más támogatásokhoz viszont már orvosi igazolás is szükséges lehet.
Volt olyan óvónő, aki a szerinte nem jól viselkedőket egy külön szobában percekig verte - akkor sem állt le, amikor a gyerekek bocsánatért könyörögtek.
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki.
Oktatási Hivatal tankötelezettség, iskolakötelezettség 2025 szabályok: az iskolakötelezettség hány éves korig tart, hogyan zajlik a tankötelezettség halasztása 2025/26 tanévében?
A 60 évesnél idősebb főállású általános iskolai tanárok száma az előző tanévhez képest 10, a két évvel ezelőttihez képest 20 százalékkal emelkedett.
Szakmai felmérések, valamint több hónapos szakmai és társadalmai egyeztetést követően új szabályozás lép életbe az óvodai nevelésben.
A csoportokat ugyan valóban megszervezik, de nem szákítják ki az ovisokat a megszokott környezetből, és hangsúlyt kapnak az egyéni képességek.
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart.
Több idősek otthonában is hányás és hasmenés tünetekkel jelentkező betegség terjedt a 10. héten.
Népszerű az óvoda- illetve a gyógypedagógiás szak, és egy korrekorder is van az idei jelentkezők között a felvételi eljárásban.
A Pénzcentrum kvízében próbára teheted tudásodat: mennyire ismered a magyar történelem meghatározó nőalakjait? Tedd próbára tudásod és ismerj meg különleges nőket történelmünkből.
Már szeptembertől átszervezné az óvodai nevelést egy rendelettervezet, aminek már a társadalmi egyeztetésre szánt ideje is lejárt.
Több tízezernyi szülő kérte már az illetékes hivatalt, hogy gyermekük még maradhasson egy évet az óvodában.
A jászberényi ovikönyvtárban nincs felnőtt, a kicsik maguk irányítják az eseményeket, ők a főnökök, a könyvkölcsönzésért felelős munkatársak, sőt, még a takarítás is az ő feladatuk.