Ezeknek a gyerekeknek ingyenes a menza 2022-ben is: még nem késő igényelni
A vállalkozások energiaköltségének drasztikus megugrása, valamint az élelmiszerek drágulása miatt az iskolai étkeztetés, vagyis a menza ára is emelkedik.
A vállalkozások energiaköltségének drasztikus megugrása, valamint az élelmiszerek drágulása miatt az iskolai étkeztetés, vagyis a menza ára is emelkedik.
Folyamatos a drágulás a menzákon, így a sülőknek egyre inkább át kell venniük a napközbeni étkeztetés feladatát is.
A vágtázó élelmiszerárak egyik következménye, hogy a szemétbe dobott ételek értéke is jóval magasabb lehet az idén, mint amekkora néhány évvel ezelőtt volt.
A nyár derekán járunk, mikor izgalmasabbnál izgalmasabb gyümölcsök és zöldségek között válogathatunk a piacon.
Már nem akkora a különbség, ha gluténmentes pékárut vesz az ember vagy fehér kenyeret, zöldséget vagy húst fogyaszt többet, és a növényi italok sem sokkal drágábbak már a tehéntejnél.
Érdemes jól megnézni, hol költjük el a pénzünket: könnyen hasfájás lehet a strandolás vége.
Az Év Vidéki Étterme díjat a tatai Platán Gourmet érdemelte ki, de az Őrségben, a Balaton parton, Turán, Encsen, Somlóvásárhelyen is vár minket TOP10-es listán szereplő étterem.
Nagyot ment a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég a járvány második évében: jócskán nőtt a Progress Étteremhálózat Kft. bevétele és adózott eredménye is.
Sokan ódzkodnak attól, hogy étteremben rántotthúst rendeljenek, hiszen az úgysem lenne olyan, mint az otthoni, pedig olykor nagyon is megéri kockáztatni.
A Nébih programja csokorba szedte, mire érdemes figyelni.
Akármilyen böjtbe is kezdünk, fontos, hogy gondoskodjunk a szervezetünk számára szükséges tápanyagokról.
Egy színész- és operaénekesnő naplójában találták meg a ma már híres receptet, ami sokunk kedvencévé vált.
A téli hónapokban folyamatosan csökken a szervezet D-vitamin-szintje. Cikkünkben most annak jártunk utána, miért ilyen fontos szervezetünk számára a D-vitamin, illetve milyen ételekben, alapanyagokban találjuk meg.
Horror árak, folyamatos drágulás- már szinte nincs olyan élelmiszer csoport, amelyet ne érintenének a brutális áringadozások.
A HelloVidék az elkészült kiadványt vette górcső alá, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni kedvenc alapanyagaink, ételeink tárolása során. Lássuk, mennyi ideig fogyaszthatók a müzlik, csokik, chipsek vagy épp a tej, az ásványvíz és a lekvár.
Most annak jártunk utána, milyen hiedelmek, hagyományok kapcsolódnak ehhez az ünnephez. Illetve mit érdemes fogyasztani az év utolsó napján.
Már készül az ünnepi menüsor, a lista csak dagad, a magyarok zöme pedig készül a nagy lakomára. De jó ötlet ez?
Gyönyörű és egyben különleges étel kerülhet az ünnepi asztalra általa akkor is, ha szűzpecsenyével, báránygerinccel vagy lazaccal készítjük el, azaz, kevésbé drága alapanyaggal.
Vietnámi pho leves recept: mi az a pho leves, milyen ízű a pho leves? Pho leves rendelés: hol kapható pho leves Budapest térségében? Mi a pho leves készítés titka?
A zakuszka készítése, zakuszka télire zakuszka recept alapján: mi a zakuszka, mi a különbség az ajvár és a zakuszka között? Tudd meg, mi a zakuszka, zakuszka hol kapható!