Hihetetlen: 42 millió bőrönd kavarodik el évente a reptereken!

2009. március 17. 11:00

A legutóbbi, 2007-es adatok szerint 42 millió bőröndöt küldtek rossz célállomásra a légitársaságok. Közülük egymillió soha többé nem került elő.

A Légi Közlekedéssel Utazók Szövetsége szerint is megdöbbentő ez az adat, ráadásul a problémák csak egyre nőttek az elmúlt években. A társaságoknak elvileg kötelessége kompenzálni az utasokat, azonban ennek mértéke a legtöbbször egyáltalán nem nevezhető igazságosnak.

Tina Tietjen, a szövetség elnöke szerint a társaságoknak fel kell készülni arra, hogy kompenzációt fizessenek az utasoknak elkavarodott csomagjaikért. A cégek még mindig túl keveset foglalkoznak az utasok problémáival, és megpróbálják minél egyszerűbben és gyorsabban elhárítani saját felelősségüket.

Az elmúlt évek tapasztalatai sem adnak okot bizakodásra: nemrég például jelentkezett a szövetségnél egy utas, aki 1120 font (361 ezer forint) értékű csomagját vesztette el, de a légitársaság kevesebb mint 80 font (25 ezer forint) kártérítést volt hajlandó fizetni számára.

A szövetség adatai szerint 2006-ban és 2005-ben még "csak" 30 millió táska kavarodott el, 2007-ben ez a szám már a 42 milliót is elérte. Mivel a légi közlekedés egyre több ember számára elérhető, az is elképzelhető, hogy 2019-re ez a szám a 70 milliót is elérheti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az igazán megdöbbentő pedig az, hogy az elkavarodott csomagok közül egymillió soha többé nem kerül meg.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. október 18. 16:49
Az USA-nak a jelenleginél háromszor több természettudósra van szüksége ahhoz, hogy állja Kínával az...
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 19. hétfő
Nándor
43. hét
EZT OLVASTAD MÁR?