11 °C Budapest

Lassan zárkózik fel Ferihegy Európához

2009. március 10. 15:15

Az új szelektív hulladékgyűjtő konténerek jelképes felavatásával elindult a szelektív hulladékgyűjtés Ferihegyen. A hulladékgyűjtőket Oláh Lajos a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) államtitkára, Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető-igazgatója és Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója avatta fel a ferihegyi repülőtér 2B termináljának indulási szintjén.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: "Fontos, hogy az ország repülőtere jó példával járjon, hiszen az ideérkező külföldieknek Ferihegy gyakran az első és a legutolsó élmény Magyarországról. Éppen ezért jelentős nap a mai, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés elindításával Ferihegy végre az európai zöld repülőterek közé került. A repülőtér fejlesztése, bővítése és modernizálása nemcsak új terminálépületek létrehozását, és az utas-szolgáltatások színvonalának emelését jelenti, hanem egyben a legkorszerűbb környezetvédelmi technikák és szemléletmódok alkalmazását is. A repülőtér működtetését és fejlesztését pedig csak úgy tudjuk elképzelni, hogy eközben a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyjuk magunk után a földön."

Oláh Lajos, a KVVM államtitkára hozzátette: "Egy ember 300 kilogramm hulladékot termel otthon és 150 kilogrammot munkahelyén évente, és ennek 80 százaléka a hulladéklerakókon végzi. Ezért tartom kiemelt fontosságúak az ehhez hasonló kezdeményezéseket, amelyek az újrahasznosítás irányába terelik a hulladékot."

A Budapest Airport még tavaly döntött úgy, hogy Ferihegy egész területén bevezeti a szelektív hulladékgyűjtést. Ennek részeként 250 szelektív hulladékgyűjtőt helyezett el a repülőtér utas termináljain és irodahelyiségeiben. Az utasok és a dolgozók három - papír, műanyag/fém és vegyes - konténer-részbe helyezhetik el a hulladékokat. A szelektív hulladékgyűjtést végző Avermann Kft. a repülőtéren egy kézi előválogató állomást is üzembe állít, ahol a vegyes hulladékokból további újrahasznosítható részeket különítenek el. A válogatás után a cég bálákba tömöríti a hulladékot, majd továbbszállítja azt megfelelő hulladékhasznosító és kezelő létesítményekbe.

A Budapest Airport az ÖKO-Pannon-nal közösen az utasok és a repülőtéren dolgozók felé kommunikációs kampányt indított Ferihegyen.

"A szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítése a ferihegyi repülőtéren amellett, hogy példaértékű, egy kisebb magyar város hulladékmennyiségének kezelésére nyújt korszerű megoldást. Az ÖKO-Pannon Kht. kiemelten fontosnak tartja az utasok és a személyzet tájékoztatását, ezért olyan eszközökkel segíti a helyes válogatást, mint a gyűjtőedényekre kihelyezett matrica és a plakát" - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szelektív hulladékgyűjtés eredményeként hatalmas mennyiségű kommunális szemét újrafeldolgozása válik lehetővé Ferihegyen. A repülőtéren évi 8,6 millió utas és 10 millió látogató után kell takarítani, és naponta termelnek hulladékot a légikikötő területén működő cégek is. Több mint hatvan cég kb. 13 ezer munkatársa dolgozik nap mint nap a repülőtéren, ami megegyezik Balatonfüred lakosságával. Ferihegy egy önálló kisváros, amely saját hőerőművel, víztisztítóval, belső buszjárattal és fogorvosi rendelővel rendelkezik. Éppen ezért nem meglepő, hogy a 15 Margitsziget területű légikikötő jelenleg napi 7 tonna szemetet termel.

A jövő évtől ennek a mennyiségnek a 60 százaléka újrahasznosításra kerül, vagyis napi négy tonnával kevesebb hulladék terheli a környezetet. Az újrahasznosítás aránya Magyarországon átlagosan 14%.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem