Simán elbukhatod a nyugdíjad: a szabály, amit sokan nem ismernek

2018. február 12. 12:00

A Pénzcentrumon immár több alkalommal megválaszoltuk a Google pénzügyekkel kapcsolatos keresési javaslatait, melyek akkor jelennek meg a keresőmező alatt, ha valamilyen pénzzel kapcsolatos szóra vagy szóösszetételre keresünk rá. Most a mennyit lehet szerkezet volt soron.

Amikor elkezdünk a Google keresőjébe begépelni szavakat, a keresőmotor javaslatokat kínál nekünk a keresőmező alatt. Ezek a keresési javaslatok saját magunk és mások által elvégzett korábbi keresések, valamint a már begépelt szavak alapján jelennek meg.

Már több alkalommal megválaszoltunk pénzügyekkel kapcsolatos keresési javaslatokat, ide kattintva megtalálhatod az összes hasonló cikkünket, most pedig a mennyit lehet szerkezetre adott javaslatok voltak soron.

forrás: Google

"mennyit lehet keresni"

Erre a kérdésre nehéz válaszolni, de azért vannak támpontok. Magyarországon a bruttó átlagkereset 323 ezer forint volt 2017 novemberében, de persze ez csak az átlagbér, ami egyáltalán nem nevezhető átlagosnak. Tömegek fizetése ugyanis jóval alacsonyabb ennél és tulajdonképpen a legjobban keresetű tíz százalékban lévők azok, akik jelentősen jobban keresnek ennél, ők húzzák fel a statisztikákat. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesebben.

"mennyit lehet alkudni egy lakás árából 2017"

A Portfolio közölt cikket néhány nappal ezelőtt a témában. A Duna House Barométerre hivatkozva azt írták, hogy

  • Budapesten a meghirdetett árhoz képest átlagosan 4-6 százalékot,
  • vidéken 5-9 százalékot

lehet alkudni. Más megközelítésből pedig

  • panel és a tégla lakások esetében ritka az 5-6 százaléknál magasabb alku, 
  • míg családi házaknál ugyanez az érték 9-10 százalékra tehető.

"mennyit lehet fogyni egy hónap alatt"

Az Egyesült Államok járványügyi központja szerint természetes, hogy aki fogyókúrára adja a fejét, az minél gyorsabban eredményeket szeretne látni, de kutatások azt mutatják, hogy azoknál lesz tartósabb a fogyás, akik heti fél és egy kiló között adnak le súlyukból. Ez havi szinten durván 2-4 kilót jelent.

"mennyit lehet fogyni egy hét alatt"

Nem szeretnénk magunkat ismételni, ezért a bodybuilding.com témába illő fórumát ajánljuk (angol nyelven). Az egyik válasz szerint a legsikeresebb fogyása egy inidai utazáshoz kötődött (7-8 kiló egy hónap alatt gyomormérgezés miatt), egy másik fórumozó pedig 6-8 kiló fogyásról számolt be két hét alatt.

"mennyit lehet dolgozni nyugdíj mellett"

A versenyszférában bármennyit, de a megfizetendő járulékok és adók mértéke megegyezik a nem nyugdíjas munkavállaló után fizetendő terhekkel. A közszférában viszont keresetkorlátozás van érvényben, azaz, ha egy nyugdíjas épp dolgozik, nem kap nyugdíjat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Fontos ugyanakkor, hogy aki korhatár előtti ellátásban részesül, az a havi minimálbér tizennyolcszorosát meg nem haladó fizetésért dolgozhat évente. Ha viszont fekete munkán kapják, akkor teljesen elbukja az előnyugdíját, ellátását az államkincstár megszüntetni.

A nyugdíjas szövetkezeteken keresztüli munkavégzésre ugyanakkor más feltételek vonatkoznak, ezekkel kapcsolatos tapasztalatokról ebben a cikkünkben írtunk.

"mennyit lehet hízni egy hónap alatt"

Ha egyáltalán nem figyelsz a táplálkozásodra és nem is mozogsz semennyit, akkor összejöhet a heti két kiló is, amelynek körülbelül a fele lesz zsír, a másik fele pedig víz - írja a Marie Claire magazin.

"mennyit lehet keresni az aldiban"

Vagyonokat, akár havi bruttó 800 ezer fölött is. Ebben a cikkünkben olvashatsz erről bővebben.

"mennyit lehet keresni a mekiben"

Ez éttermenként eltérhet, mivel azokat különböző franchise partnerek üzemeltethetik, de múlt nyáron arról tájékoztatta szerkesztőségünket a McDonald’s, hogy vállalati éttermeiben nettó 140 - 160 ezer forint a munkavállalók kezdő fizetése (a körülbelül kéthónapos betanítás után). Ezekben az éttermekben a diákmunkások bruttó órabére 950 forint, az esti és az éjszakai műszakban pedig 1235 forintot. Ennél viszont sokkal többet is kereshetsz, ha vezető leszel és jó hír, hogy a vezetők 90 százaléka éttermi dolgozóként kezdte.

"mennyit lehet keresni a dm-ben"

Legutóbb tavaly januárban hallatott magáról a társaság a bérekkel kapcsolatban, akkor azt írták közleményükben, hogy irodai dolgozóik bérét 7, az értékesítésben dolgozókét pedig 9 százalékkal emelték. A Blokkk.com közleménye szerint az eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete 2017 eleje és vége között 18 százalékkal nőtt, 179 ezer forintról 211 ezer forintra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem