2026-ban október 23-a péntekre esik, így önmagában egy háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni.
Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk - hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Ebben az évben az őszi iskolai szünet október utolsó napjaiban kezdődik, de október 23-a hétfőre esik, így egy három napos hosszú hétvégének örülhetünk. A statisztikai adatok alapján egyre többet utazunk külföldre: 2017 első félévében 8,1 százalékkal több napot töltött külföldi utazással a hazai lakosság, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. 2016 első félévében 4,749 millió napot töltöttünk külföldön, 2017 ugyanezen időszakában 5,134 milliót.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 első félévében 14 százalékkal emelkedett a több napos kiutazások száma, és ezek 89 százaléka turisztikai céllal történt. A turisztikai célú egynapos kiutazások 84 százaléka a szomszédos országokba, Ausztriába vagy Szlovákiába irányult. A több napos turisztikai célú utazások 80 százaléka is az Európai Unió valamely országába, leginkább Olaszországba, Horvátországba, Csehországba, valamint Franciaországba, Spanyolországba és Németországba történt
A hosszú hétvégéken a legkedveltebb célpontok az európai nagyvárosok, közülük is leginkább Prága, Varsó, Róma, München és Berlin. Sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), de azzal nincsenek tisztában, hogy
Több EU-tagországban önrészt kell fizetni az orvosi ellátásokért, és a gyógyszerek árát sem fedezi a kártya. Lényeges különbség az EEK és az utasbiztosítások között, hogy míg
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hazai utasbiztosítási piac lassan ugyan növekszik, de a becslések szerint még mindig csupán a kiutazók 45-50 százaléka köt utasbiztosítást, mielőtt átlépné az országhatárt.
- jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Baleset, betegség, vagy a poggyász eltűnése, illetve késése esetén a biztosítók nemcsak hogy fizetik a költségeket, a szerződésben rögzített összegig, hanem assistance szolgáltatásuk segítségével 0-24 órában, magyar nyelven segítséget is nyújtanak bajba jutott ügyfeleiknek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







