12 °C Budapest

Magyarok ezrei rettegnek ettől a műtéttől: pedig sokaknak lenne rá szüksége

2019. december 6. 14:01

Csaknem ötmillió szürkehályog műtétet hajtottak végre az EU-ban 2017-ben. Magyarországon ezer lakosra 9 műtét esett, amivel a középmezőnyben vagyunk. A várólisták viszont hosszúak, a magánútón végzett műtetétet pedig kevesen engedhetik meg maguknak. 

A most megjelent statisztikák szerint Magyarországon százezer emberre jutott 938 szürkehályog műtét 2017-ben. A szürkehályog műtét során eltávolítják az elöregedett szemlencsét és műlencsét ültetnek a helyére. A szürkehályog idősebb korban elég gyakorinak mondható, a szakértők szerint a 65 év feletti emberek nagyjából felénél alakul ki valamilyen formában. A szembetegség a legtöbb esetben lassan alakul ki, a látás fokozatosan elhomályosodik, míg végül már csak a fényes és sötét foltokat lát a beteg, ha nem kezelik. A szürkehályog esetén a műtét a legjobb megoldás a látás javítására. 

Nagyobb eséllyel alakul ki szürkehályog azoknál a betegeknél, akinek a családjában már előfordult, cukor betegséggel küzd, korábban megsérült, begyulladt a szeme, vagy volt műtétje, szteroiddal kezelték korábban, fokozottan ki volt téve napfénynek, UV sugárzásnak, vagy dohányzik. 

A műtéttől sokan ódzkodnak, pedig ma már teljesen fájdalommentes, és a beteg alig érzékel az egészből valamit.

Uniós statisztikák szerint mindössze kilenc szürkehályog műtét jutott ezer magyar lakosra 2017-ben. Tekintve, hogy Magyarországon a 65 év felettiek azok, akiket leginkább érint a szembetegség, akiknek száma kétmilliós, ez arány jónak mondható. Sok nyugati országban ennél magasabb a műtétek száma: Franciaországban csaknem 13, Belgiumban 11,5 műtét, míg Dániában, Németországban, Svédország 10 jutott ezer lakosra. Legkevesebb műtét Írországban van, csak két és fél jut ezer lakosra, Cipruson 3, Romániában, Norvégiában, Szerbiában 4. 

Az évek alatt nem sokat változtak Magyarország statisztikái, elmondható, hogy 2014-ben még csak 870 műtét jutott százezer főre, 2015-ben volt egy nagyobb ugrás, amikor 956 műtét, azóta viszont csökken a szám. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Viszont, mint a legtöbb beavatkozásra Magyarországon, a szürkehályog műtétre is hosszú a várólista. Jelenleg 8893 beteg várakozik szürkehályog műtétre, és az átlagos várakozási idő az elmúlt 6 nap adatai alapján egy hónap, de a tervezett várakozási idő akár két és fél hónap is lehet a NEAK Várólista asatbázisa szerint. Aki nem akar várni, elvégeztetheti magánintézményben is a műtétet, viszont akkor a zsebébe kell nyúlnia. 

A beavatkozások 200 ezer forinttól elérhetőek, ez az ár szemenként értendő, tehát ha valakinek mindkét szeméről le kell műteni a hályogot, az alaphangon 400 ezer forintba kerül. Plusz az előzetes és az utólagos vizsgálatok, amelyek szintén 15-20 ezer forint körül mozognak a klinikákon. Persze lehetnek eltérések az árfekvésben a különböző intézmányek közt: van, ahol egy alap lézeres műtét 336 ezerbe kerül egy szemre, a legdrágább beavatkozás pedig 663 ezer forintot kóstál - ezt multifokális (trifokális) tórikus lencsével végzik, egy szemen.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem