13 °C Budapest

Horvát földrengés: magyar lakásokban is komoly károk keletkeztek

2021. január 20. 12:03

Több mint 350 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz január elején a pár nappal korábbi földrengések miatt. A károk eddigi becsült összege 27 millió forint, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forint kár keletkezett. A földrengést követően bejelentett lakáskárok túlnyomó része online érkezett, a társaság júniusban bevezetett azonnali kárkifizetési megoldásának köszönhetően pedig a károsultaknak nem kell várakoznia a kártérítés összegének beérkezésére, így azonnal elkezdődhet a helyreállítás.

Súlyos pusztítást végzett és halálos áldozatokat is követelt a Horvátországot a múlt év utolsó napjaiban megrázó földrengéssorozat, amely Magyarországon is érezhető volt, jelentős károkat okozva.

A K&H Biztosító január 15-éig összesen 361 káresetről kapott bejelentést, melyek közül a legtöbb Somogy megyéből érkezett, de Baranya és Zala is erőteljesen érintett. Az előzetes adatok szerint a károk összege eléri a 27 millió forintot, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forintos kárt okozott a természeti katasztrófa - derül ki a társaság összesítéséből. A legtöbben a belső vakolatok kisebb, nagyobb sérüléseiről, repedéseiről számoltak be.

Most már ötös

"Egyelőre előzetes adatokról van szó, még érkezhetnek a K&H Biztosítóhoz kárbejelentések, így a földrengés okozta károk összesítését csak ezek beérkezése és elbírálása után lehet elkészíteni" - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. A földrengéskárok nem túl gyakoriak Magyarországon, de érdemes tudni a földmozgás okozta károkra vonatkozó feltételeket. 2015 ősze óta érvényben lévő szabály szerint a káresemény helyén az Európai Makroszeizmikus Skála (EMS) 5. fokozatát elérő földrengésből adódó károkért áll helyt a biztosító. A korábbi szerződések esetében a határ a 6. fokozat volt, az azt meghaladó földmozgásokhoz köthető károkat térítette meg a biztosító.

Online kárbejelentés, azonnali kárkifizetés

Az érintett lakások kárbejelentéseinek túlnyomó része a társaság egyre bővülő szolgáltatásokat nyújtó ügyfélportálján, az úgynevezett okos kárbejelentő alkalmazáson keresztül érkezett. A gyors, online kárbejelentés mellett az azonnali kárkifizetés is hozzájárul a gyors rendezéshez, hiszen a kártérítés megállapított összegének elfogadása pillanatában az meg is érkezik az ügyfél számlájára. "A károsultak egyből megkezdhetik a kár helyreállítását, mivel a szükséges összeg azonnal rendelkezésükre áll majd, ami óriási segítséget jelent, hiszen senki sem szeretné sokáig nézni a földrengés okozta repedéseket, lehullott vakolatot." - tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 1. 08:42
A bankkártyás fizetés ma már az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja az online vásárlásn...
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem