16 °C Budapest

Halálos kór leselkedik 700 ezer magyar nyugdíjasra: sokan semmit sem tehetnek

2019. március 8. 14:08

Friss statisztikák szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül. Az egyedül élő nők és férfiak száma között ráadásul hazánkban a legnagyobb a különbség, ugyanis míg az idős magyar nők 46 százaléka élet egymaga egy háztartásban, addig a férfiaknál ez az arány csupán 20 százalék volt. Ami pedig mindebben a legrosszabb, hogy egy korábbi kutatás szerint a társadalmi elszigeteltség, azaz a magány öl. Nevezetesen több, súlyos betegség kockázatát is növeli a huzamosabb egyedüllét.

Az Európai Unióban Magyarországon van a legnagyobb különbség a 65 vagy annál idősebb, egyedül élő férfiak és nők száma között - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. A hivatalos statisztikák szerint 2017-ben hazánkban a 65 éves vagy idősebb nők 46 százaléka egyedül élt, míg az ugyanilyen korú férfiak csupán 20 százaléka. A különbség 26 százalékos, amivel sereghajtók vagyunk. Az EU-s átlagkülönbség egyébként 20 százalékos, de a listavezető Észtországban csupán 7 százaléknyit mértek.

Halálos veszélyben vannak

Az európai statisztikákból az is kiderült, hogy pontosan hány idős magyar élt egyedül a vizsgált időszakban:

Ahogy az adatokból kiolvasható, a 65 éves vagy idősebb nők közül 507 000-en, míg a férfiak közül 137 500-an élnek egyszemélyes háztartásban. 

Összesen tehát a magány majd 700 ezer idős magyart érint.

És ha ez önmagában nem lenne elég szomorú, egy korábbi kutatás eredményei szerint a magány öl. Ez olyannyira nem túlzó kijelentés, hogy a kutatásban közzétett eredmények szerint

a társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növeli a stroke, 50-el pedig a korai halálozás esélyeit.

A Helsinki Egyetem vezényletével végzett hét éven át tartó kutatás egyértelművé tette tehát a kapcsolatot a szegényes társadalmi érintkezés és a korai elhalálozás között. Az eredményekből továbbá az is kiolvasható, hogy leginkább azok veszélyeztetettek az egyedülléttől, akiknek korábban volt már valamilyen szív- és érrendszeri betegsége.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magány okozta megbetegedéseket tehát egyáltalán nem szabad elbagatellizálni, hiszen a kutatásból az is kiderült, hogy már az első szívroham kialakulási esélyei is 43 százalékkal megdobja az egyedüllét. 

Kutatásaink egyértelműen rávilágítottak a korai halálozás és az alacsony társadalmi érintkezés közötti kapcsolatra. Ezáltal pedig felfedtük azt is, hogy a szociális elszigeteltségnek stroke-ot, illetve szívrohamot átélt betegeknél negatívabb kimenetelű prognózisa lehet

- mondta el akkor Christian Hakulinen kutatásvezető, aki rávilágított arra is, hogy leginkább a hosszabb ideje komolyabb betegségekben szenvedő, idős emberek vannak a legnagyobb veszélyben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm