A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
Itt a legfrissebb budapesti betöréstérkép: ezeket a lakásokat fosztják most ki legszívesebben a bűnözők
Érdekes képet mutat Budapest betörési hőtérképe. Kiderült, hogy mindössze 2 hónap alatt kirívó mennyiségű eset történt a fővárosban, azon belül is leginkább a belvárosban, azaz az V. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés. A szakértő szerint a lakástulajok azzal mutatnak zöld utat a betörőknek, ha nem fordítanak kellő figyelmet a bejárati ajtó biztonságára: egy társasházban nagy a választék, olyan lakásba fognak betörni, ahová szemmel láthatóan könnyű bejutni.
A 2020-as, továbbra is legfrissebbnek mondható összesített adatok szerint Budapesten a koronavírus első évében több mint 1200 lakásbetörés történt, míg országszerte ez a szám elérte a 7000 esetet is a PRE-STAT adatai szerint.
A rendőrség honlapján azonban fellelhető egy bűnügyi térkép, amin rendszeresen megnézhetjük az elmúlt 1-2 hónap legfrissebb adatait. A Pénzcentrum ezalapján most azt vizsgálta meg, hogy a fővároson belül hol történt a legtöbb lakásbetörés október és december közötti 60 napban. A police.hu-n megtalálható adatbázis szerint pedig az alábbiak szerint néz ki Budapest lakásbetörési hőtérképe, ahol értelemszerűen a piros foltokban történt a legtöbb bűncselekmény.

Az első szembetűnő halmaz a ponttérképen és a hőtérképen egyaránt az Pest belvárosa, azon belül is az V. kerület. Két hónap alatt itt többszáz betörés történt, amiből több is a Szervita tér és a Péterffy-palota, valamint a Március 15. tér környékén történt.

Azonban érdemes megjegyezni, hogy ez a térkép jelölése szerint közel 1000 eset ezen a kornyéken két hónap leforgása alatt mindössze tájékoztató jellegűek.
Nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit
– olvasható a rendőrség honlapján.
Feltűnően sok lakásbetörést mutat a térkép még a XIV. kerületben, a Városliget környékén is a térkép. Itt a legtöbb eset a Hungária körút és a Róna utca vonzáskörzetében történt.

Korábban már többször is megírtuk, hogy a nagy biztosítótársaságok szerint a betörők egyik kedvenc időszaka a november és február közötti 4 hónap, ugyanis sokan szerveznek az ünnepi időszakra és a téli szünetre utazást (síelést, családlátogatást, téi nyaralást). Az üresen hagyott lakóingatlanok, valamint a téli időszakra lezárt nyaralók pedig könnyű prédát jelentenek a bűnözőknek. Azaz a fenti számok tényleg csak a kezdet, hiszen a téliszünet nincs is benne ebben a 60 napot felölelő időszakban, amit a térkép mutat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdemes megnézni a lakásbetörések mellett azonban a személy elleni erőszakot is, amitől a hőtérkép konkrétan vörösen izzik. Az V. kerület szélén, a VI. VII. kerület kezdetén ugyanis október 10. és december 10. között is többszáz esetet jelentettek, de az I. kerületben is rengeteg volt az ilyen jellegű probléma. De Újpesten és Angyalföldön is rengeteg személy elleni erőszakot jelez a rendőrség térképe.

Így adnak zöld jelzést a bűnözőknek a háztulajok
Annak ellenére, hogy a lépcsőházakhoz többnyire csak az ottlakók rendelkeznek kulccsal, létezik egy olyan univerzális nyitókód a főbejárati ajtóhoz, ami, ha illetéktelen birtokába kerül, szabad bejárást enged az egész épületben - hívta fel a figyelmet korábban egy biztonsági szakértő, aki szerint a legtöbb lakástulaj még így sem gondol arra, hogy biztonságos, betörésbiztos ajtókat szereltessen fel.
Aki a lakásajtó biztonságát is szem előtt tartja, annak valószínűleg akkor sem keletkezik kára, ha egy betörő bejutott a lépcsőházba és esetleg egy-két lakásba is. Hiszen egy társasházban bőven van választék, a hívatlan látogató pedig jó eséllyel azt a lakást fogja választani, ahová könnyen és gyorsan be tud osonni, nem pedig azt, amit a legmasszívabb lakásajtó véd
- magyarázta Kiss Richárd. Új bejárati ajtó vásárlásakor az esztétikum mellett a zár minőségére is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen a masszív biztonsági ajtóhoz szükséges egy nehezen feltörhető zárszerkezet is, különben rést hagyunk a pajzson. Normál, fogazott kulcs helyett például javasolt pontfúrt, másolásvédett kulcsot választani. Ugyanis a hagyományos kulcsok nem egyedileg készülnek a zárakhoz, egy-egy típust bármelyik azzal kompatibilis kulcs kinyithat: ilyenkor a betörőnek nincs más dolga, mint megnézni, milyen gyártmányú az ajtózár, és már tudni is fogja, melyik kulcs jó bele - a szériakulcsokat pedig könnyen be lehet szerezni a szaküzletekben.
A szakértő kifejtette, a különböző zárkategóriák más szintű védelmet nyújtanak, de ma már a legalapabb verziók is legalább 3 perces védelmet adnak, a legprofibb típusokat pedig 15 perc alatt sem lehet a saját kulcsa nélkül kinyitni.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








