9 °C Budapest

Nagyon sokba kerülhet a téli kirándulás, ha erről megfeledkezel

2017. december 28. 13:00

A két ünnep közötti időszak egyre nagyobb tömegek számára a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás.

A több éves statisztikák alapján Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban. Különösen veszélyesnek számít a szezon kezdete, amikor a legtöbben felkészületlenül, rossz kondícióban csatolják fel a léceket, és esetleg a hüttékben is túl sok időt töltenek - túl sok alkoholt fogyasztva. Mivel a legnépszerűbb síterepnek idehaza továbbra is az osztrák lejtők számítanak, ezért nem árt az emlékezetbe idézni, hogy

Ausztriában egy szános mentés kb. félmillió, egy helikopteres pedig egy-kétmillió forintba kerül, s a kórházi napidíj akár több százezer forint is lehet

- hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Sokan biztonságban érzik magukat azáltal, hogy a baleseti ellátáshoz kiváltották az EU-ban érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). Ám baj esetén gyakran azzal kell szembesülniük, hogy a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, és csak az adott ország állami betegbiztosítottjai számára előírt szolgáltatásokra terjed ki. Így többek között nem állja a hegyi mentés költségét, vagy a kórházban eltöltött idő után esetlegesen fizetendő önrészt sem, amelynek összege - Ausztriánál maradva - meghaladja a napi 7 Eurót. Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos, ha van utasbiztosításunk.

Általában a biztosítók a síelést, sokan a snowboardot is, az alapbiztosítás részeként helyezik el"

- összegez Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Mivel azonban a hazai utasbiztosítási piacon több mint egy tucat szereplő van jelen, több közvetítő közreműködésével, így érdemes összehasonlítani, hogy melyik termék mire nyújt fedezetet. Mindez kényelmes módon, online is megtehető, s maga a biztosítás is intézhető ily módon. Csak arra kell figyelni, hogy még az indulás előtt, tehát külföldi út esetén a magyar határ átlépése előtt megkössük a szerződést, mert különben az nem érvényes. Érdemes ellenőrizni, hogy helikopteres mentés van-e az adott módozatban, s annak összege limitált-e. Ugyanez igaz a kórházi költségekre és az ellopott, vagy elvesztett felszerelésre is. Nem árt, ha szükség esetén tolmácsot is biztosít a társaság.

Egyre kiemeltebb jelentőségűvé válik az is, hogy a felelősségbiztosítás is része legyen a szerződésünknek. Amennyiben ugyanis mi okozunk másoknak kárt vagy balesetet, azért perelhetőek vagyunk, s a károsultak egyre gyakrabban élnek is a jogaikkal.

Pervesztesként pedig meg kell téríteni a közvetlen anyagi károkon túl adott esetben a munkából való kiesés miatt elmaradt jövedelmet, az eljárási költséget, valamint a jogi képviselet díját is. Így szerencsétlen esetben több millió forintos nagyságrend is könnyen összejöhet. Külön probléma, ha úgy szenvedünk balesetet, hogy elhagytuk a kijelölt pályát. Ilyenkor a térítésből a legtöbb biztosító ki is zárhat bennünket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha valaki pályán kívül akar síelni, akkor mindenképpen érdemes extrém sportokra érvényes biztosítást kötni, amely ennek a kockázatát is fedezi"

- emeli ki Horváth Péter. Míg egy átlagos biztosítás költsége napi 300 és 1000 forint között van (az utóbbi árfekvésen már gyakorlatilag térítési limit nélkül fedezhetjük az egészségügyi ellátásokat), addig a free ride hívei is tudnak már napi 1300 forint körüli áron megfelelő terméket találni.

Nem árt csínján bánni a hüttézéssel sem. Ha komolyabb balesetet okozunk, az adott ország gyakorlatától függően nem csak jegyzőkönyv készül, de meg is szondázhatnak. Előfordulhat, hogy a dokumentált túlzott alkoholos befolyásoltság miatt a biztosító szerepvállalása korlátozott lesz. Bölcs dolog tehát az alkohol fogyasztását az aprés-ski időszakra tartogatni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 18:34
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom