A MOL előzetes elemzése szerint az Olefin-1 egység egyik csővezetékében lévő szénhidrogének robbantak fel az egység reggeli újraindítása közben.
Magyarországon összesen 626 ezer egyedi és csoportos balesetbiztosítási szerződés van, de ennél sokkal többeknek van ilyen biztosítása, sokan azonban ezt lakás-, gépjármű és egyéb biztosítások kiegészítő elemeként kötötték. A magyarok közel 80 százaléka baleseti haláltól való félelmet jelölte meg a kötés okának.
A Genertel kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 68 százaléka rendelkezik balesetbiztosítással, igaz ennek 70 százalékánál nem önálló, hanem mint lakás-gépjármű vagy egyéb biztosítás mellé kötött kiegészítőként rendelkeznek. A biztosítással rendelkezők döntő többsége (69 százalék) férfi és csupán 31 százalék nő. Lakóhely szerinti bontásban, nem meglepő módon 68 százalék vidéki, míg 32 százalék budapesti lakos.
Miért kötünk balesetbiztosítást?
Arra a kérdésre, hogy mire kötnek leginkább ilyen biztosítást, több választ is meg lehetett jelölni: 78 százalék a baleseti halált jelölte meg (pl. közlekedési-, vagy háztartási-, vagy egyéb halál), 62 százalék a baleseti kórházi díj térítését, 24 százalék pedig a gyerek által elszenvedett balesetet, míg 14 százalék az égési sérüléseket.
A téli időszakban négy veszélytől tartunk leginkább; ezek közé tartozik ha a gyerek könnyen megcsúszik és eltöri a kezét vagy a jeges utakon történő koccanások, a hóátfúvások miatt veszélyes autópályák, illetve a tetőről leeső hó és jég okozta balesetek.
Mennyit szánunk rá?
A felmérésből kiderült továbbá, hogy a válaszadók közel 40 százaléka 500-1000 forint havidíjat tartaná reálisnak, közel 25 százalék 1000-2000 forintot sem sajnálna érte. A két végleten van az a 27 százalék, amely 500 forint alatti havidíjat, illetve az a 9 százalék, amely 2000 forintnál többet is áldozna erre havonta.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








