11 °C Budapest

Egészségkártyát kap tízezer pécsi gyerek

MTI
2012. június 6. 14:08

A legfontosabb egészségügyi adataikat tartalmazó kártyát kap tízezer gyermek Pécsen még a nyári szünet előtt - jelentette be a baranyai megyeszékhely alpolgármestere szerdán a baranyai megyeszékhelyen. Csizi Péter elmondta, a pécsi városvezetés az elsők között döntött úgy, hogy egészségkártyával látja el az óvodás, az általános és a középiskolás gyerekeket.

A bankkártya nagyságú lapocskán minden olyan adat szerepel, amely például baleset esetén nélkülözhetetlen a mentők számára. Sebők István, a cég képviselője elmondta: többek között a gyerek vércsoportjáról, esetleges gyógyszerérzékenységéről, belső szervi elégtelenségeiről, a szülők elérhetőségéről is tudomást szerezhetnek így az orvosok.

A kibocsátó Dr. Card Kft. januárban kötött együttműködési megállapodást az Országos Mentőszolgálattal, ennek értelmében a szervezet is támogatja, hogy mindenki rendelkezzen egészségkártyával, ugyanis - ahogy azt Boronkai Tamás, a szolgálat munkatársa elmondta - életet is menthet a lapocska azzal, hogy segít a diagnózis felállításában.


Mácsainé Németh Erzsébet, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatója elmondta: a gyerekeknek biztosított, darabonként 381 forintba kerülő kártya bevezetését egy uniós program segítségével, önkormányzati ráfordítás nélkül finanszírozzák.

Lehetőség lesz egy úgynevezett e-kartonrendszer igénylésére is, amely a mindennapi betegellátásban segítheti az orvosok munkáját. A rendszerbe regisztrálók feltölthetik minden egészségügyi adatukat, leletüket, és a páciens személyes kódja alapján a kezelőorvos hozzáfér az online kartonhoz, ami lényegesen felgyorsítja a diagnózis gyors és pontos felállítását.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem