Az Allianz folytatja a növekedést a New Europe régióban, a nehéz piaci környezet ellenére
Az Allianz folytatja növekedését a New Europe országaiban. 2008 első félévének végére a biztosítási díjak volumene 10,5 százalékkal emelkedett, elérve a 2,1 milliárd eurót. Az előző év második negyedévéhez viszonyítva a régió társaságai díjbevételeiket 14,3 százalékkal, több mint 1 milliárd euróra növelték. Ezek a növekedési ráták lehetővé tették az Allianz számára, hogy megtartsa erős pozícióit ebben a fontos, növekedő régióban, a komoly kihívásokat támasztó gazdasági környezet ellenére.
"Bár nehéz piacon kell működnünk, képesek voltunk növelni a díjbevételeinket a 2008. év első felében. Ez egyértelműen jelzi ügyfeleink bizalmát, és tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket többcsatornás értékesítés módszerünk alkalmazásával tettünk a régióban. Folytatjuk szolgáltatásaink ügyfélközpontú tökéletesítését" - nyilatkozta Werner Zedelius, az Allianz igazgatóságának a növekedő piacokért felelős tagja.
Az élet- és egészségbiztosítási üzletág
Az élet- és egészségbiztosítási üzletág 479 millió euró kötelező díjbevételt realizált. Éves összehasonlításban a díjbevétel 21 százalékkal csökkent, főként azért, mert lengyelországi banki partnerünk, a PEKAO kevesebbet tudott értékesíteni. Ha ezt a hatást kiszűrjük, a régióban a díjbevételek 12,2 százalékos növekedését állapíthatjuk meg. Az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva a New Europe-ban működő Allianz társaságok a kötelező díjbevételeiket 3,7 százalékkal , 234 millió euróra tudták növelni. A díjbevétel csökkenésével összhangban az Élet- és Egészségbiztosítási üzletágban az üzemi eredmény 22 százalékkal, 28 millió euróra csökkent, 2007. első félévével összehasonlítva.
Kiemelendő, hogy Magyarországon az Allianz folytatta jelentős növekedését a 2008. év első félévében, díjbevételét pedig 69,6 százalékkal, 95 millió euróra tudta növelni. Az Allianz életbiztosítási üzletágának növekedése Szlovákiában szintén jelentős fejlemény, itt a díjbevételek 15 százalékkal, 145 millió euróra nőttek. Ez a növekedés főként a befektetéshez kapcsolódó termékek értékesítésének köszönhető.
A nem-élet üzletág
A nem-élet üzletágban realizált bruttó díjbevételek 2008. első félévében több mint 21 százalékkal, 1,6 milliárd euróra emelkedtek. 2008. második negyedévében a díjbevételek 12 százalékkal nőttek2, elérve a 781 millió eurós volument, a 2007. év második negyedévével összevetve. A Nem-élet üzletág üzemi eredménye a tervezettnél magasabb lett, de a 129 millió eurós eredmény így is 9,8 százalékos csökkenést mutat, amely főként az egész piacot sújtó káreseményeknek tudható be.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 2008. első félévében a növekedést főként az orosz és a lengyel piac táplálta. Az oroszországi Allianz társaságok produkálták a legnagyobb, több mint 81 százalékos növekedést, amelyhez 486 millió eurós díjbevétel társult. Az Allianz Lengyelország több mint 25 százalékkal tudta növelni díjbevételét, amely így 277 millió eurót tett ki. Ezeket a pozitív fejleményeket főként a gépjármű-biztosításoknak köszönhetjük.
Folyamatosan erősödő jelenlét
Az Allianz több olyan kezdeményezésre koncentrál a régióban, amelyek célja az üzleti tevékenység további nyereséges növelése és a piaci jelenlét bővítése. Ezeknek a kezdeményezéseknek a többsége az ügyfelek változó igényein alapszik, akik egyre inkább erős partnert szeretnének maguk mellett tudni pénzügyi szükségleteik megtervezéséhez.
"Ügyfélfókusz Kezdeményezésünk részeként folyamatosan keressük annak a módját, hogy még jobban megkönnyítsük ügyfeleink számára ügyeik intézését, és kiterjedt elosztási hálózatunkon keresztül igyekszünk a lehető legteljesebb termékkínálattal megjelenni. Ennek megfelelően növeltük jelenlétünket a direkt üzletágban is, melynek révén már a New Europe négy országában vagyunk jelen" - magyarázza Klaus Junker, az Allianz New Europe regionális vezérigazgatója, a direkt üzletág régiós pozitív fejleményeit ismertetve.
2008. májusában az Allianz belépett a szlovén piacra is, és Ljubljanában megnyitotta első fiókját. A társaság aktív szereplő kíván lenni ennek a fontos piacnak a jövőbeni fejlesztésében. Az Allianz Azerbajdzsánban is terjeszkedik, ahol a ROSNO áprilisban képviseleti irodát fog nyitni Bakuban.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








