Sokba kerül, ha nem kötsz

Pénzcentrum
2007. július 23. 13:40

Sorbanállás az orvosi ügyeletben, pénz átutaltatása hazulról, gondtalan fürdőzés helyett idegeskedés akár csak egy csuklóficam miatt - ismerős? Egyes felméresek szerint a magyarok mindössze 40%-a köt utazási biztosítást külföldi nyaralása előtt, pedig egy nem kívánatos, rendkívüli helyzetben a megfelelő biztosítással nagyon sok pénzt és idegességet meg lehet takarítani - ráadásul európai viszonylatban a magyar biztosítási díjtételek nem is drágák.

Külföldön sokszor a legegyszerűbb probléma megoldása (akár csak egy rövid orvosi konzultáció) is súlyos tízezrekbe kerülhet, nem beszélve az esetlegesen szükséges komolyabb beavatkozásokról, ráadásul a biztosítók assistance szolgálatai minden segítséget meg tudnak adni, jól ismerik az adott ország viszonyait, éppen ezért nem érdemes kockáztatni - mondta Csedő Zoltán, a Duna House Biztosításközvetítő és Pénzügyi Tanácsadó Kft. vezetője. Előfordulhat az is, hogy biztosítás - vagy megfelelő anyagi fedezet - hiányában nem is látják el a beteget. Amennyiben - ne adj isten - kórházi ellátás is szükségessé válik, a számla nagyon gyorsan több ezer euróra rúghat, amit nem biztos, hogy saját erőből ki tud majd fizetni a beteg, vagy hozzátartozói.

A legújabb elemzések szerint azok akik utazási biztosítást kötnek, ma már nem elsősorban az olcsóságot, hanem a minél komplexebb szolgáltatásokat keresik. Csedő szerint éppen ezért érdemes a biztosítóktól független tanácsadókhoz fordulni a legkedvezőbb ajánlatot keresik meg az Ügyfél számára a piaci kínálatból.

A biztosítók folyamatosan próbálnak alkalmazkodni az egyre növekvő piaci igényekhez, ma már egyre többen keresik a különbőz extrém-sportokhoz kapcsolódó biztosítási termékeket, sőt, néha egészen speciális kérések is elhangzanak a szerződés megkötésekor. Mindenesetre a Duna House tapasztalatai alapján az "átlagutazó" számára az egyik legfontosabb szempont a magyar nyelvű assistance szolgáltatás megléte, valamint a minél nagyobb szolgáltatáskínálat: a legnépszerűbb termékek magukban foglalják az esetleges hazaszállítás költségeit is, de pl. poggyászkárra is kiterjedhetnek.

Az utasbiztosítások árai nem magasak - egy hetes időtartamra, Európában tartható célállomásra egy 18-65 év közötti személynek 2-4000 forint közötti összeget kell fizetnie, attól függően, milyen szolgáltatáscsomagot választott. Valamivel emelkednek a díjak, ha például Tunéziába készül az utazó: ebben az esetben 3-6000 forint közötti díjtételek közül lehet választani, hasonlóak a díjtételek mondjuk egy egyiptomi célállomás vagy az Egyesült Államok esetén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem marad az utazó biztosítás nélkül akkor sem, ha például Jamaica partjainál szeretne búvárkodni: ebben az esetben egy 30 éves ügyfélnek egy hétre kevesebb, mint 9000 forintot kell fizetnie a legbővebb szolgáltatáscsomagért.

Érdemes tudni azt is, hogy - bár sokan úgy gondolják - az ún. Európai Egészségbiztosítási Kártya messze nem nyújt minden esetben megoldást, könnyen előfordulhat, hogy az általunk felkeresett intézményben például el sem fogadják, hanem egy másik intézménybe küldenek valamint önrészt is kérhetnek - ellentétben a biztosítással, melynek megléte esetén nem merülnek fel további költségek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. október 18. 16:49
Az USA-nak a jelenleginél háromszor több természettudósra van szüksége ahhoz, hogy állja Kínával az...
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 18. 16:07