Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
Ismertette a készülőben levő új KRESZ szabályait az Építési és Közlekedési Minisztérium a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet által felkért szakértőkkel együtt – számolt be a tervekről a Telex.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, jelentős KRESZ módosítások várhatók Magyarországon, amelyek számos területet érintenek a közlekedési szabályozásban. Az intézkedés részleteivel pedig egy külön videóban a Pénzcentrum az elsők között foglalkozott az orszában.
A tervek között szerepel, hogy a cipzárelv bevezetésével kötelezővé tennék a megszűnő sávban haladó autós beengedését. A jelzésadás is pontosabbá válna: az irányjelzést legalább 2 másodperccel előre kellene megkezdeni, és folyamatosan jelezni kellene az irányváltás végéig, míg a biciklisek és rolleresek számára könnyítést vezetnének be ebben a tekintetben.
A dudálás is szabadabb lenne, hiszen figyelemfelhívási célból is használhatóvá válna, ahogy a fénykürt is. Új elemként megjelenne a védelmi sáv, amely külön figyelmet biztosítana a gyalogosok és kerékpárosok számára, különösen a forgalomban történő elsőbbségadás szempontjából. A KRESZ változása azt is lehetővé tenné, hogy a járművek a sáv közepén is haladhassanak, nem lenne kötelező a sáv jobb szélén közlekedni.
A cipzárelvről és a különböző vezetési szokásokról, illetve arról, milyen más módosításokra lenne még szükség a magyar közlekedésben, heti videóblogunkban, a CashTag-ben is foglalkoztunk:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tervek szerint a kerékpárosok előzésére vonatkozó szabályok is szigorodnának: 50 km/óránál alacsonyabb sebességnél legalább 1 méter oldaltávolságot kellene tartani, míg nagyobb sebességnél ez 1,5 méterre nőne. Emellett a motorosok biztonságát is növelnék, például a protektoros felszerelés kötelezővé tételével. Továbbá, a buszok esetében a gyerekek utazására vonatkozó szabályok is szigorodnának, hogy növeljék a gyermekek biztonságát.
Végül, az új szabályozás tartalmazná a minimális autópályás sebesség növelését, és új kategóriákat vezetnének be a parkolásra, a driftelés tiltására, valamint a sebességhatárok betartására. Habár ezek a változtatások még tervezés alatt állnak, jelentős hatással lehetnek a jövő közlekedési szabályaira.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







