A budapesti parkolási rendszer átalakításával évente mintegy 10 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
Úgy tervezik, hogy sok kereszteződésben állítják majd szolgálatba, nagyon fontos lehet tehát tudni, hogy mit is jelent.
Jobbra kanyarodást segítő táblát kezdenek el használni Szlovákiában, Pozsony megyében, erről ír a Paraméter. A lap megjegyzi, hogy fontos szabály, hogy a sofőr csak a jobb sávból kanyarodhat jobbra, eközben pedig nem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a közúti közlekedés többi résztvevőjét.
A többi résztvevőn leginkább gyalogost, kerékpárost, illetve szabad irányba haladó járművet kell érteni, így magyarázta a Pozsonyi Közútkezelő Vállalat. A tábla azonban egyelőre nem túl gyakori az érintett megyében sem, egyelőre csak két tepelülésen van belőle. Az ígéretek szerint hamarosan egyre több és több helyen lesz, így ha megyünk arra autóval, érdemes lehet iodafigyelni, nehogy komoly bírságot kapjunk.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







