A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását.
Bár folyamatosan nő az érdeklődés a négyévszakos abroncsok iránt, sokan vannak, akik a téli időszakban is a nyári gumik használatát kockáztatják meg. A szakértő szerint ez balesetveszélyes és így nem lehet biztonságosan közlekedni.
Sajnos időről időre felmerül az autósok körében, hogy a nyári gumikkal lehet-e közlekedni télen. A Google keresések azt mutatják, hogy az első hidegebb időszakban, szeptember 16-án nagyon sokan kerestek rá a „nyári gumi télen” kulcsszavakra, sőt, szeptember 2. felében is voltak kiugró értékek.
„Ha belegondolunk, az év nagyobb részében, körülbelül 7 hónapon keresztül a nyári abroncsokon közlekedünk, ezért nem mindegy, hogy bánunk velük és mekkora figyelmet fordítunk rájuk. Arról nem is beszélve, hogy a tél sosem olyan enyhe, hogy érdemes legyen megkockáztatni a nyári gumikon közlekedést. Ez súlyosan balesetveszélyes, éppen ezért semmiképp ne spóroljunk se a téli gumin, se a megfelelő szerelésen” – figyelmeztetett Mikolai Béla, a cég szakértője.
Ősszel a gumicserére és a futásteljesítményre figyelnek a magyar autósok
Érdekes információ, hogy bár az év nagyobb részében a nyári gumikon közlekednek az autósok, mégis kevesebbet beszélnek róla, különösen az őszi, szerelési időszakban, amikor több mint háromszor annyi információt osztanak meg a téli abroncsokról. Az őszi időszakban a szezonalitáshoz kötődő témák iránt érdeklődnek leginkább az autósok, mint a csere vagy a futásteljesítmény. Utóbbit az is indokolja, kíváncsiak rá, hogy a meglévő téligumikat meddig lehet biztonságosan használni és mikor jön el az a pont, amikor újakat kell vásárolni. Mivel már kopogtat az ajtón a szerelési időszak is, ezért mind a fórumokon, mind a blogokon egyre többen mélyedtek el ebben a témában, a cserével konkrétan 75-ször annyit foglalkoztak az elmúlt hónapban, mint az azt megelőző időszakban.
A vizsgált időszakban 357 említés született a téli, 114-114 pedig a nyári és négyévszakos abroncsokról, ami azt jelzi, hogy bár volumenében még nem éri el a téli abroncsok szintjét, komolyan nő az érdeklődés a négyévszakos gumik iránt. A négyévszakos abroncsok esetében 100 százalékkal nőtt a témával foglalkozó posztok, kommentek és cikkek száma az elmúlt hónapban, míg a téli gumiknál ugyanebben az időszakban ez mindössze 37%.
Ez is azt igazolja, ahogy közeledik a tél és az átszerelési időszak, a magyar autósok jelentős része lát már alternatívát a négyévszakos termékekben. A hozzászólások alapján a magyar internetezők körében ugyanakkor még vegyes a megítélése, de az érdeklődés folyamatosan nő. Míg a téli gumik esetében a semleges megjelenéseken felül a vélemények kétharmada pozitív, egyharmada negatív, addig a négyévszakos abroncsok esetében ez fele-fele, de a szakértő szerint nem kéne így lennie, amit a jelentős piaci növekedés is igazol.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Hazánkban a négyévszakos abroncs alternatívát jelenthet azoknak, akik nem szeretnének két szett gumit kezelni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne kéne időnként meglátogatni a gumist, centíroztatni, ellenőriztetni az abroncsok állapotát” – tette hozzá Mikolai Béla, acég szakértője.
Az érdeklődést mutatja, hogy Facebook-on szeptember 10. és október 10. között a négyévszakos gumikról 219 százalékkal több említés született, mint az azt megelőző 30 napos periódusban és a fórumokon is több mint harmadával nőtt a témával foglalkozó bejegyzések száma. A felmérés rámutatott arra is, ha abroncsot keresnek a magyarok, egyre kevesebben gondolkoznak használt gumiban, ugyanakkor az akciós termékeket sokan keresik.
Fórum, blog, Facebook: innen tájékozódnak a magyar autósok
Kiderült, hogy a magyarok még mindig a fórumokat használják fő információforrásként, ezek a portálok a Facebook-nál is nagyobb forgalmat generálnak. A legnépszerűbb közösségi oldal mindössze a harmadik helyen található, mivel a blogokon is többen foglalkoznak az abroncsokkal. Szinte minden közösségimédia- és sajtófelületen, így például Instagramon és Twitteren is vannak az abroncsokkal foglalkozó posztok és cikkek, a főleg a fiatalok által használt TikTok-on viszont egyáltalán nem volt ilyen aktivitás, így elmondható, hogy a Z generációt egyelőre még kevésbé érdekli a téma.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








