Bár az elmúlt évtizedekben javult Európa levegőminősége, a légszennyezés továbbra is komoly egészségügyi kockázatot jelent.
Óriási bajba kerülhetnek ezek a magyar autósok: a brutális gázárak miatt nem tudnak majd tankolni?
A földgáz brutális drágulása miatt egyre több cég helyettesíti a szénhidrogént gázolajjal, így viszont novemberre akár kifogyhatnak a készletek – írja a Népszava.
A jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár gázolajhiány is kialakulhat Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója szerint. Ennek oka, hogy az ipari fogyasztók közül sokan a gáz helyet amég piaci áron is olcsóbb dízellel kezdtek fűteni. A tavaly bevezetett benzinárstop jelentős anyagi kiesést okoz a Shellnek, ami mellett pluszterhet jelentenek a kormány által bevezetett különadók is, de nem terveznek emiatt távozni Magyarországról – jelentette be Vecsey Sarolta.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







