Rendkívüli erejű vihar pusztított Magyarországon, amely az elmúlt három évtized legsúlyosabb károkat okozta az áramhálózatban.

A korábbi hat kedvezményes intézkedés mellett literenként 20 forintot ad az állam az eladott üzemanyag után. Cserébe nem zárhatnak be, nem bocsáthatják el az alkalmazottjaikat - a kormány által nyújtott eddigi támogatásokat a HVG gyűjtötte össze.
Szerdán már a benzinkutak bezárásának híre is megjelent a sajtóban, mert a töltőállomásokat üzemeltető vállalkozók nem látták biztosítottnak a zavartalan ellátást a korábban bejelentett intézkedések mellett sem. A napokban jelentett be a kormány egy hatpontos csomagot, és közben a beszerzési árakat is befagyasztották. Mindezek ellenére a héten már a MOL is jelezte, hogy bizonyos kútjain korlátozzák a tankolható üzemanyag mennyiségét. A szerdai kormányülésen aztán újabb támogatásokról döntöttek.
A februárban újabb három hónappal meghosszabbított árstop bejelentése után lázadtak fel a benzinkutasok, mivel akkor már gyakorlatilag a beszerzési ár környékén, vagy az alatt tudták értékesíteni a kutakon az üzemanyagot az árak befagyasztása miatt. A töltőállomások legalább harmadának a fennmaradása is veszélybe került, főként az ország kevésbé ellátott térségeiben működő, kisebb benzinkutak képtelenek voltak a maguk előtt görgetett veszteségeket lenyelni.
A nagyobb hálózatokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára is többször hangsúlyozta, hogy a kisvállalkozások nem képesek túlélni a befagyasztott eladási árak és a folyamatosan emelkedő beszerzési árak szorítását túlélni. A független benzinkutasok néhány héttel ezelőtt megalakították a Független Benzinkutak Szövetségét, velük ültek le egyeztetésre a kormány képviselői, ennek eredményeként már a múlt héten döntött úgy a kormány, hogy hat intézkedéssel támogatják a vállalkozókat.
Ezek közül néhány ugyan csökkenteti a veszteségeket, de mivel a beszerzési árak folyamatosan emelkednek, nem eléggé. A hitelmoratórium szintén kedvező az érintettek egy részének, de a felajánlott kedvezményes hitelek nem jelentenek könnyebbséget. A szerdai kormánydöntés után úgy tűnik, hogy a kormány belátta, hogy nem csak vállalkozók ezreit lehetetleníti el, ha nem lépnek, hanem az ellátás is veszélybe kerülhet. Az intézkedéseket az ITM államtitkára, György László ismertette a közösségi oldalon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az újabb döntések szerint minden eladott üzemanyag literjéért 20 forint támogatást fizet az állam az árstop idejére. A támogatás folyósításának a feltétele, hogy ne függessze fel a működését a benzinkút, illetve ez idő alatt az alkalmazottakat se bocsássák el. Az önkormányzati bérleményben működő kutak bérleti díját elengedik, és azt is lehetővé teszik a kis benzinkutak számára, hogy a kapacitás figyelembe vételével, csak személygépkocsik, motorkerékpárok, illetve mezőgazdasági gépek tankoljanak náluk, a kamionokat, buszokat nem kell kiszolgálniuk. Az intézkedések mindegyike az árstop ideje alatt hatályos. Cikkünk megjelenése után a Független Benzinkutak Szövetsége is reagált a kormányzat döntésére.
.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


