Az Xpeng AeroHT 2026-ra tervezi autójának piacra dobását, amely egy kétüléses, elektromos utasszállító drónnal is rendelkezik.
Egekben a nemesfémek világpiaci ára, ennek nyomán pedig megszaporodtak a katalizátorlopások Magyarországon. A rendőrség szerint jellemzően olyan helyeken követik el a bűncselekményeket, ahol egy időben több autó is parkol a szabad ég alatt. Egy fémhulladék felvásárló elmondta, hogy bár a szabályok elvileg szigorúak, könnyen ki lehet őket játszani, és "van olyan vállalkozó, aki vevő erre". Ha már megtörtént a baj, akkor sem biztos, hogy fizetni fog a biztosító: a kárrendezési szakértő szerint még akkor sem dőlhetünk hátra, ha volt casco az autónkon.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani arról, hogy a bűnözők katalizátorokat lopkodnak az utcán parkoló autók alól. A tendenciáról a rendőrség is tud, a Pénzcentrum megkeresésére az ORFK közölte, hogy külön nem gyűjtenek adatokat az ilyen típusú bűncselekmények tekintetében, de több tényező is befolyásolhatja az esetek mennyiségét.
Az eddigi tapasztalatok szerint a katalizátorlopásnál megkülönböztethető, hogy azokat az elkövetők beépítési, vagy a nemesfém kinyerése céljából tulajdonítják el. Megjegyzendő, hogy az elmúlt évhez képest lényegesen emelkedett a palládium nemesfém felvásárlási ára a világpiacon, ami befolyásolhatja ezen jogsértések számát
- közölte a rendőrség. Mint hozzátették, a katalizátorlopás elkövetési helye jellemzően a nagyobb bevásárlóközpontok, lakóövezetek, fürdők, strandok parkolói, azok a helyek, ahol egy időben több gépkocsi található. A hatóságok szerint úgy védekezhetünk az ilyen bűncselekmények ellen, ha olyan védelmi eszközt szereltetünk be az autónkba, amely a gépjármű emelése, mozgatása esetén működésbe lép, riaszt.
Nem alkatrésznek lopják
Ahogy a rendőrségi válaszból is kiderült, a bűnözők nem is feltétlen azért lopják el a nagyértékű katalizátorokat, hogy azokat az alkatrész-feketepiacon továbbértékesítsék. Ugyanis a katalizátorokban több értékes nemesfém, köztük palládium is található, amelynek a világpiaci ára az utóbbi egy-másfél évben valósággal az egekbe szökött.
Hasonlóról számolt be Bence Balázs, a Portfolio Trader befektetési igazgatója, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy az utóbbi időben valamelyest mérséklődött a palládium ára. Az elmúlt hónapokban nagyjából 30 százalékot esett a nemesfém értéke a világpiacon, így lehet, hogy manapság "nem olyan jó biznisz" katalizátort lopni, mint fél éve, de így is sokan vetemednek ilyen bűncselekményre.
Elvileg szigorúak a szabályok
Egy fémhulladék-felvásárló cég vezetője - aki név nélkül nyilatkozott - arról beszélt, hogy bár nagyon szigorúak a szabályok, így is vannak olyan vállalkozások, akik megveszik a lopott szajrét.
Ahhoz, hogy egy magánember fémhulladékot adhasson le, hivatalosan személyigazolványt, lakcímkártyát, és az adókártyáját is be kell regisztrálnunk. Emellett napi limit is van: 100 ezer forintnál nagyobb értékű fémhulladékot egy ember nem adhat le. Persze, ezt is ki lehet játszani, hallottam olyanról, hogy a családtagokat, ismerősöket is elküldték fémet, katalizátorokat leadni. Van olyan vállalkozó, aki partner ebben, de a többség nem... Nyilván, mivel nem teljesen legális a dolog, nem is a hivatalos áron veszik be az alkatrészeket, így a cég is jól jár, ha fogalmazhatunk így
- részletezte, majd pedig azt is elmonda, ha az ő telephelyeiken észlelnek valami gyanúsat, azonnal jelzik a hatóságoknak, de általában aki "katalizátorban utazik", annak megvannak a bevett felvásárlói, nem viszi el bármelyik felvásárlóhoz. A cégvezető azt is elmesélte, hogy "egyesek" könnyű pénzszerzési lehetőséget látnak a katalizátor-bizniszben, hiszen az egész lopás "pikk-pakk" megvan.
Ezek az alkatrészek jellemzően a kipufogónál, az autó alján találhatóak. Az ember befekszik alá - ha magasabb építésű a kocsi, akkor meg sem kell emelni -, majd egy akkus flex, vagy valami más vágóeszköz segítségével egyszerűen elvágja előtte és utána a csövet, kikapja, és megy is tovább. Nagyjából 3-5 perces művelet...
- mondta. Az alábbi videón is látszik, hogy az egész művelet, emeléssel, bénázással együtt sem több pár percnél:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ki rendezi a károkat? Fizet a biztosító?
Ha már megtörtént a baj, a legtöbben egyől arra gondolnak, miképpen lehetne rendezni, enyhíteni a károkat, hiszen egy katalizátorlopás után a helyreállítás az autónk típusától függően több százezer forintba is kerülhet. Ami pedig mégrosszabb hír, hogy
a sima kötelező felelősségbiztosítás egy fillért nem fizet az ilyen káreseményre, hiszen az csak "a másoknak okozott kárt" téríti meg.
Sőt, még akkor sem biztos, hogy megtéríti a biztosító a teljes kárt, ha rendelkezünk cascoval. Végh Győző, a BÜSZI Kft. - Kárrendezési Iroda üzleti vezetője ugyanis megkeresésünkre arról beszélt, az autóba szakszerűen és engedéllyel beszerelt, tarozékok, alkatrészek lopása esetén a casco biztosítás úgynevezett részlopásként térítheti a kárt, így katalizátor lopást is - legyen az akár egy szabadban tárolt autó is. A szakértő kiemelte, hogy lopáskár esetén mindenképpen feljelentést kell tenni, mert csak a határozat kézhezvétele után fizet a biztosító.
Érdemes azonban alaposan körülnézni a casco biztosítók kínálatában. Van, ahol a casco alapban tartalmazza a lopáskárt (részlopást), van ahol külön lehet hozzákötni ezt a kockázati elemet, vagy olyan csomagot kell választani mely a lopást, részlopást is tartalmazza
- húzta alá Végh Győző, aki szernit a hazai új értéken térítő cascobiztosítások részlopáskár esetén jellemzően 10 százalék önrészesedéssel és a töréskár önrészesedésnél jóval alacsonyabb összegű fix összegű önrész levonásával térülnek, ez biztosítónként és termékenként változó.
Ha viszont úgynevezett avultatott értéken térít a casco - sok esetben az intenzíven kopó, forgó alkatrészeket így térítik a biztosítók, a katalizátor is ilyen -, akkor például egy 10 éves autó esetében az új alkatrész árának nagyjából felét (biztosítónként változó) plusz munkadíjat, levonva a fenti önrészesedéseket téríti a biztosító. Ez azért kellemetlen, mert a szerelő nyilván új áron fog nekünk alkatrészt szerezni az ellopott helyett... Egyre több biztosítónál lehet kisebb-nagyobb felárért úgynevezett újértékes casco-t kötni, ekkor nem von le avulást "csak" önrészesedést a biztosító. Emellett a casco biztosítók nem fizetik ki a bosszúság, az utánajárás, az autónk kiesése miatti károkat sem
- példálózott a kárrendezéssel foglalkozó cég üzleti vezetője.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.