11 °C Budapest

2019-ben már durván büntetik ezért az autósokat: börtön lehet a szabálysértés vége

2019. november 19. 13:59

Akár két évre is börtönbe zárhatják, azt, aki a közúti balesetek helyszínén felvételeket készít, a németek az elhunytak védelmében hozták meg a szabályozást. Bár Magyarországon konkrétan nincs ilyen tiltórendelkezés, de egy sor más szabályozás miatt itthon is elővehetik, aki baleseteknél videózik, fényképez.

Akár két évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik azt, aki közlekedési balesetet filmeznek, vagy fotóznak a mobiljukkal - döntött a német szövetségi kormány. Az új törvény értelmében ugyanis bűncselekményként kezelik az elhunytakat sértő módon bemutató kép-, vagy videófelvételek készítését, és terjesztését. Mindeddig egyébként ez csupán szabálysértésnek minősült.

Az ADAC emlékeztet, hogy a Bundestagnak még jóvá kell hagynia a javaslatot, de ezzel nem lesz probléma. Mindeddig a német büntetőjog csak az élő emberek személyiségi jogait védte, így csak a sérültekről készült megalázó felvételeket minősítették bűncselekménynek, az elhunytak esetében csak a személyiségi jogok megsértésenek tekintették.

Emellett a német autóklub emlékeztet, hogy bűncselekménynek minősül az is, ha a "nézelődők" akadályozzák a mentőegységeket, vagy segítségnyújtás helyett csak felvételt készítenek az eseményekről - ezért akár 1000 eurós pénzbírság is járhat.

Christine Lambrecht igazságügyi miniszter szerint azért volt szükség a szigorításra, mert az elmúlt időszakban egyre több ilyen felvétel jelent meg az interneten. A politikus a Noz.de-nek kijelentette, az intézkedés célja egyértelműen az elrettentés, éreztetni akarják, hogy az áldozatokat fotózni, videózni nem egyszerű szabálysértés.

Az ADAC megszólaltatott egy pszichológust is az ügyben, aki szerint sok bámészkodó nem tudatosan cselekszik: egyesek nem tudják magukban felmérni, hogy mennyire súlyos dolog történt, mások pedig a "szenzációéhségüket" csillapítanák.

Ugyanakkor a bámészkodók gyorsan elfelejtik a biztonsággal kapcsolatos szabályokat, és könnyen veszélybe sodorják akár saját magukat is, vagy akadályozzák a mentési munkát. Azt hiszik, a telefonjuk mögé elrejtőzhetnek, a mobil érzelmileg eltávolítja őket a helyzettől - a kedvelések és a megosztások pedig csak megerősítik bennük a helytelen viselkedésüket. Ezért, ha bárki találkozik az interneten egy hasonló felvétellel, vagy sehogy se reagáljon, vagy negatív visszajelzést adjon a készítőnek

- magyarázta az ADAC által megkérdezett szakember.

Hírünk a világban

Az ügyben mi magyarok is érintettek vagyunk: tavasszal járta be az internetet egy videó, amit a Bayerischer Rundfunk osztott meg. Ezen az látható, ahogyan egy bajorországi baleset helyszínén egy rendőr oktatja ki a felvételeket készítőket.

Elsőként egy cseh sofőrt vont kérdőre, megkérdezte, akarja-e látni a halott embereket is, ha már amúgy is készített felvételeket a balesetről. Majd pedig közölte a szabálytalankodóval, hogy szégyellje magát, és megbüntette őt 128,5 euróra a fényképezés miatt.

Eztán jött a magyar sofőr, akit szintén oda akart vezetni a rendőr az áldozatokhoz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nézze meg! Magyarországról jöttek. Nem akarja látni? Akkor miért készít képeket róluk? A saját országából jöttek. Szégyellje magát

- vetette oda az egyenruhás. A videón nem látszik, de vélhetően honfitársunk is megkapta a csekket.

Itthon is keményen büntethetnek, igaz másért

Bár Magyarországon jelenleg nincs olyan szabályozás, ami kifejezetten a közúti balesetek helyszínének megörökítését tiltaná, de egy sor más szabályt áthág az, aki felvételeket készít. Kezdjük azzal, hogy az elvárható segítségnyújtás mindenkinek alapvető kötelessége, és aki ezt elmulasztja - mert mondjuk inkább fotót, videót készít -, az törvénysértést követ el, erről a Btk. 116. paragrafusa rendelkezik.

Eszerint két évig terjedő szabadságvesztést kockáztat az, aki nem nyújt segítséget sérült, vagy olyan személynek, akinek az élete, vagy a testi épsége közvetlen veszélyben van. Ha az illető meghal, de az életét a segítségnyújtás megmenthette volna, akkor 3 évre terjed a szabadságvesztés. Súlyosbító tényező még, ha a vészhelyzetet maga az elkövető idézte elő.

A másik, ami miatt biztosan elővehetik a hatóságok a fotózókat az a vezetés közbeni mobilozás. Ezt minden EU-s tagállamban müntetik, csak a tétel más. A KRESZ szerint

a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben - ideértve a forgalmi okból történő megállást is - kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.

Aki ezt megszegi, az 10 ezer forintos helyszíni bírságra és 3 büntetőpontra számíthat. Szabálysértési eljárásban 20 ezer forint lehet a büntetés. Ezzel mi Európában csak kispályásnak számítunk: például Romániában akár egy hónapra is bevonhatják annak a jogosítványát, aki vezetés közben mobilozik, emellett a vétkes sofőrt 9-20 büntetőpontnak megfelelő bírsággal is sújthatják - a legalacsonyabb összeg 125 euró, kb. 40 ezer forint.

A német autóklub, az ADAC összegzéséből kiderül, hogy a legdurvább büntetés az észteknél van, ahol akár 400 euró, 130 ezer forint is lehet a bírság a mobilozásért. Nagy-Britanniában kb. 75 ezer forintnak megfelelő font a büntetése annak, aki mobiltelefonál vezetés közben, Hollandiában is hasonló pénzt kell fizetnie annak, akit elkapnak.

A magyar büntetés még az alacsonyabbak között van, az egész EU-ban Lettországban és Bulgáriában a legalacsonyabb a büntetés, előbbiben 15 euró (4800 forint) a legkisebb tétel, utóbbiban 25 eurótól (8 ezer forinttól) indul a dolog, a cseheknél 40 eurónak megfelelő korona, 13 ezer forint a legalacsonyabb büntetési tétel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem