21 °C Budapest
Soldiers lining up for the annual New York City Veterans Day Parade

Keményen reagálnak Európa országai az orosz-ukrán háborúra: ezeken a helyeken újra jöhet a sorkatonaság

2024. április 8. 09:37

Az orosz-ukrán háború miatt Európa-szerte újraértékelik a sorkatonaság szerepét, több országban újra bevezetésre is került a dolog, máshol pedig bövítenék a rendszert- írta a BBC.

Miközben az 1990-es, 2000-es években sok európai országban megszűnt a sorkatonaság gyakorlata, addig néhány országban azért megmaradt. Ilyen többek között Dánia, Észtország, Ausztria, Görögország, Ciprus, Norvégia és Svájc is. Most azonban a sorkatonaság Európa-szerte újraindulása láthatóan reagálás Putyin ukrajnai inváziójára. Norvégia és Dánia már bejelentette a sorkatonák számának növelését és Lettország, Svédország valamint Litvánia is újraindította sorkatonai gyakorlatát - írja a portál.

Ugyanakkor a brit védelmi minisztérium cáfolta annak lehetőségét, hogy visszatérnének a sorkatonasághoz, míg például Észtországban továbbra is fontosnak tartják ennek fenntartását. Az persze nem meglepő, hogy nem csak itt, de más országokban is a fiatalabb generáció néhány tagja ellentmondásosan viseltetik ilyesféle kötelezettség iránt

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?