A vállalkozás az NKFH-val együttműködve, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket.

Veszélyes farsangi jelemezekre figyelmeztetnek: rengeteg szülő futhat bele, ebből nagy baj lehez
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a farsangi időszakban is kiemelt figyelmet fordít a szezonális termékkörök ellenőrzésére, valamint határozottan fellép, amennyiben hiányosságokat tapasztal - olvasható a hatóság közleményében. Nem biztonságos termék esetén az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok intézkednek a termék forgalomból történő kivonása és a fogyasztóktól történő visszahívása iránt.
A visszaélésre alkalmas, sokszor veszélyes termékek kiszűrésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelt hangsúlyt fektetnek. Az NKFH akkreditált laboratóriumi vizsgálatainak elsődleges célja, hogy kiszűrjék a forgalomból azokat a termékeket, melyeknek égési tulajdonságai nem biztonságosak.
A hatóság feladata továbbá a jogellenes forgalmazás feltárása, valamint jogsértés megállapítása esetén a jogkövető magatartás kikényszerítése. Az ellenőrzések fontosságát igazolja, hogy a korábbi évben a vizsgált 37 jelmez, maszk és paróka közül 20 nem elégítette ki a szabvány követelményeit, azaz a termékek 54%-ánál találtak kifogást a laboratóriumi munkatársak.
Természetesen a hatósági fellépés mellett a fogyasztói tudatosság is kiemelt fontosságú a megelőzés érdekében. A szülőknek ezért azt javasolják, hogy körültekintően válasszák ki gyerekük jelmezét, mert azok jellemzően szintetikus anyagból, poliészterből készülnek, így adott esetben veszélyesek lehetnek. A termékek gyártásával és anyagával kapcsolatos információkat a gyártónak kell biztosítani, azokat a terméken címkézés útján kell feltüntetnie.
Ha a jelmezt olyan alapanyagból készítették, amelynél a gyulladás esetén a láng terjedési sebesség 10 mm/s és 30 mm/s közé esik, a játékon és csomagolásán a következő figyelmeztetést kell feltüntetni:
"Figyelem! Tűztől tartsa távol!"
Sajnos így is előfordulhat, hogy a gyerek olyan helyen használja a jelmezt, ahol égő gyertya, vagy egyéb hőforrás van, ezért minden esetben figyeljünk arra, hogy a jelmezt viselő gyerek ne kerüljön hőforrás közelébe. A poliészter alapú jelmez, vagy paróka azért veszélyes, mert nyílt láng közelében a hajrész vagy a jelmez meggyulladhat és a láng kioltása után az égés önmagától nem szűnik meg.
Az ilyen jelmezek előrelátható használata során fennáll az égési sérülés veszélyének súlyos kockázata. A természetes anyagból (pl. pamutból, gyapjúfilcből) készült jelmezek komfortosabbak és kevésbé gyúlékonyak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nagyon fontos mindemellett, hogy a hajlékony maszkok ne tapadjanak az arcra, és ne nehezítsék meg a lélegzést. A szellőzőfelületeket megfelelően ki kell alakítani, hogy a termék ne legyen fulladásveszélyes. A fejet teljesen körbezáró, nem átlátszó anyagból készült álarcokon és sisakokon legalább kettő, egymástól legalább 150 mm távolságra lévő nyílású vagy megfelelően kialakított egynyílású, legalább 1300 mm2-es szellőzőfelületet kell biztosítani a fulladásveszély elkerülése érdekében.
Az álarcok, parókák, kiegészítők általában egy méretben kaphatók. Azokat a jelmezeket, amelyet kifejezetten gyerekeknek terveztek, címkével jelölik és a gyerek magasságát, életkorát is feltüntetik, ami megtalálható a termékleírásban.
Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?
Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.

Árstopra sincs szükség, brutál árcsökkentés van a boltokban: itt az olcsósított élelmiszerek listája
Miközben az inflációról szóló hírek rendre az árak emelkedéséről szólnak, akadnak azért olyan termékek is, amelyeknek az ára csökkent az elmúlt egy évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


