17 °C Budapest
Egy háziasszony tolja a bevásárlókocsit a fagyasztott áruk között egy áruházban.

Ennek a szektornak is keresztbe tesz a hőség: mi lesz több százezer magyarral?

2024. július 18. 09:23

A június-július még erős hónapoknak számítanak, de augusztusban várhatóan visszaesik majd a kiskereskedelmi forgalom. Ráadásul a hőség is kifejezetten rosszat tesz.

Érzékelhető a kiskereskedelmi visszaesés, mégpedig közvetlenül a kánikula miatt - erről ír cikkben a Magyar Nemzet. A lapnak Vámos György kiskereskedelmi szakértő világította meg, hogy ilyenkor a kisboltok szerepe felértékelődik, sokan inkább a közeli üzletben szerzik be a napi megélhetéshez szükséges alapvető dolgokat - tejet, kenyeret és felvágottat.

Összefüggés van továbbá az agráriumban a hőség által okozott károkkal és a kiskereskedelmi forgalommal is. Amikor tavaly az aszály miatt az agráriumban problémák voltak, az is kihatott a kiskereskedelemre, és összesen egy százalékpontot mindez el is vett a GDP-ből.

Vámos György szerint júniusban–júliusban még viszonylag erős szokott lenni a forgalom a szektorban, a szabadságok hatása pedig augusztusban érződik, az előző havi nyári forgalomhoz képest inkább ilyenkor  tapasztalható némi visszaesés a bolti költésben. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem