Egy Indiából származó alapanyagban rákkeltő anyag előanyagát mutatták ki határérték felett, ezért a magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Bár egyes élelmiszerek ára az elmúlt egy hónapban is jelentősen drágult, de volt olyan is ami kevesebbe került mint októberben. Ezzel pedig jóval kisebb lett a drágulás mértéke novemberre, mint korábban – számolt be a G7.
A G7 immáron évek óta minden hónap végén elkészíti a fogyasztói kosarát az Aldi, Lidl, Penny és a Tesco termékeit monitorozva. Hónapról hónapra ugyanannak a 42 terméknek az árát hasonlítja össze a magazin, illetve megnézik a boltok átlagát is.
A lap felmérése szerint ugyanazt a 42 terméket 2021 októberében 16908 forintért lehetett megvenni, míg idén már 26103 forintért. Ugyanez a csomag tavaly novemberben 17595 forintba került, míg az elmúlt egy hónapban 26129 forintba. Azaz mindössze 26 forinttal emelkedett egy hónap alatt a termékcsomag ára átlagosan.
Azaz ezalapján a nem hivatalos, szubjektív mérés alapján október és november között mindössze 0,1 százalékos volt az infláció, azaz gyakorlatilag nem volt áremelkedés, míg tavaly ugyanebben az időszakban 4,1 százalékos volt az áremelkedés. Így lehet azt mondani, hogy 54-ről 49 százalékra való éves szintű mérséklődésnek az az eredménye, hogy a tavalyi bázis nőtt meg jobban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







