A vizsgálatok kiterjedtek a nagybani piacokra, hipermarketekre, zöldség-gyümölcsüzletekre, de az ideiglenes árusítóhelyekre is, amelyek a szamócaszezon idején országszerte megjelennek utak mentén.
A szerdai kormáányülés után megjelent az Orbán Viktor által bejelentett és a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely által részletesen ismertett, az árstopról szóló rendelet.
Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, kitolta a határidőket a kormány a már ismert élelmiszerekre, üzemanyagokra vonatkozó, ármaximalizáló rendeletben. A fogyasztók további védelmén és az infláció csökkentésének szándékán kívül az is cél volt, hogy a különböző határidők egyszerre járjanak le, így könnyebben lehessen hosszabbítani vagy kivezetni az intézkedéseket.
A csütörtök este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet még egy határidőt meghosszabbít, mégpedig a Széchenyi Pihenőkártyára vonatkozóan azt, amely lehetővé teszi, hogy élelmiszer-vásárlásra is felhasználható legyen a SZÉP-kártya vendéglátás alszámláján szereplő összeg. A lehetőséget február 1-jével vezették be és ennek is 2022. május 31. volt a hatálya, ami most meghosszabbodott 2022. július 1-ig.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







