A csomagban 25 termék kapott helyet, a fürdőbombák és tusfürdők mellett testápoló, ajakradír, parfüm és még zokni is található benne.
A takarmányok világszerte tapasztalható 30-50 százalékos drágulása miatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. Ez az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik, és az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban - közölte a Nemzeti Agárgazdasági Kamara.
A takarmányok ára mintegy 30-50 százalékkal emelkedett meg az elmúlt hónapokban, a hozzájuk szükséges alapanyagok (gabona, fehérjenövények, aminosavak stb.) világpiaci árugrása nyomán. A globális áremelkedés miatt jelentősen megnőtt az állattenyésztők önköltsége, ugyanis a takarmány az állattartás során a legnagyobb költség.
A vágóállatok és állati termékek (tej, tojás) drágulásával a megnövekedett költség a hús- és tejfeldolgozókra is áttevődik. Az ágazat meghatározó szakmai szervezetei és vállalkozásai szerint mindez már a közeljövőben világszerte, így Magyarországon is a hús-, és tejtermékek kiskereskedelmi fogyasztói árának fokozatos emelkedéséhez és tartósan magasabb szinten maradásához vezethet. Ugyanis ekkora mértékű költségnövekedés nem tud eloszlani a termékpályák szereplői közt. A feldolgozókat is érintő energiahordozó, üzemanyag, illetve az árfolyam miatti költségnövekedés tovább súlyosbítja a helyzetet.
- emelte ki a NAK.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







