Jelentősen lecsökkent év elejére a nyerőgép-automaták száma, de így is több mint havi hárommilliárd forint adót szed be utánuk az állam.
A gépekre kivetett játékadó okán rohamosan fogynak a nyerőgépek az országban. Tavaly év végére mintegy 6700 pénznyerő automata rendelkezett olyan engedéllyel az országban, amely után a megemelt adóterheket is befizették, ami jelentős csökkenés az októberi adatokhoz képest.
Szakmai szervezetek többször hangsúlyozták a jogszabály módosításainak elfogadása után, hogy ezzel drasztikusan csökken majd az automaták száma. A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) adatai szerint az adóemelés előtt nem egészen 20 ezer automata működött, amelyből a novemberi adóemelésre 9,1 ezer maradt, míg év végére számuk 8,1 ezerre csökkent.
A NAV teljes szektorra vonatkozó játékadó-egyenlege pedig arra enged következtetni, hogy mintegy 6600-6700 gép után fizették be az előírt adót. Az MSZSZ szerint ugyanakkor a jövő évtől kötelező előírás, miszerint csak szerver alapú nyerőgépek lehetnek majd az országban, tovább csökkentik majd az automaták számát. Prognózisuk szerint az sem kizárt, hogy így alig 5 ezer, az előírásoknak megfelelő gép marad.
A Pénzcentrum.hu-nak korábban Scheiber István, az MSZSZ elnöke úgy nyilatkozott: vállalkozásonként akár 5 embert is elbocsájthatnak, s ez a szám az 1100 érintett esetében tehát 5500 főt is jelenthet. Az elbocsájtások azonban itt még nem állnak meg, a piac szűkülése ugyanis átgyűrűzhet a kapcsolt vállalkozások sorsára is. Mint azt az elnök elmondta, a 7-8 ezer vendéglátóhelyről akár ezzel a számmal megegyező, vagyis 7-8 ezer munkavállalót küldhetnek el a jövőben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







