A GfK Hungária Piackutató Intézet Életstílus kutatása szerint tízből három magyar úgy érzi, televízió nélkül nem lenne teljes az élete. A legkedveltebb televíziós műfajok közül a tanulmány szerint vezetnek a hírműsorok, az időjárás-jelentés, a kabaré és humoros műsorok.
A GfK Hungária Piackutató Intézet Életstílus kutatása szerint tízből három magyar úgy érzi, televízió nélkül nem lenne teljes az élete. A legkedveltebb televíziós műfajok közül a tanulmány szerint vezetnek a hírműsorok, az időjárás-jelentés, a kabaré és humoros műsorok.
A GfK Hungária Életstílus kutatásának eredményei szerint a magyarok az európai átlagot meghaladó mértékben néznek televíziót. Tíz emberből hárman azt állítják, hogy a tévé nélkül nem lenne teljes az életük. Talán nem meglepő a tény, miszerint a hölgyek a férfiaknál nagyobb arányban nyilatkoztak így, ám az elgondolkodtató, hogy ugyanez fokozottan jellemző az idősebb generációra. A legidősebbek – s egyben feltehetően a legtöbb egyedül élő, magányos ember – számára a TV jelenti az egyetlen társat a mindennapokban. A tévé nélkülözhetetlenségének tekintetében azonban a szomszédos országok még rajtunk is túltesznek: a kelet-közép európai megkérdezetteknek ugyanis átlagosan 47 százaléka érzi úgy, hogy életében űrt hagyna a TV hiánya.
A kutatás kitért a sugárzott műsorokkal való elégedettség mérésére is. A tanulmány tanúsága szerint hazánkban a megkérdezetteknek csupán 15 százaléka gondolja úgy, hogy a tévében viszonylag gyakran vannak jó műsorok. A kelet-közép európai átlag ezzel szemben 35 százalék körül alakul.
A tanulmány rámutat, hogy az országos és nemzetközi eseményekről szóló beszámolókat jellemzően a férfiak, illetve a 40 éves korosztálynál idősebbek kísérik figyelemmel. Tízből átlagosan hárman néznek gyakran szórakoztató vagy beszélgető-műsorokat, illetve 42 százalékuk kapcsolja be tévéjét, ha számára érdekes személyt láthat benne.
S hogy milyen műsortípusokat nézünk a tévében legszívesebben? A pálmát a hírműsorok viszik, melyeket saját bevallása szerint a magyarok 54 százaléka kedvel. Ezt követi az időjárás-jelentés (45 százalék), a kabaré (34 százalék) és a humoros műsorok (32 százalék). E műsortípusok mellett a kvízműsorokról, a tudományos-technikai újdonságokat bemutató műsorokról, továbbá a zenés darabokról és operettekről mondhatjuk el, hogy a magyarok a régió átlagához képest jobban kedvelik őket. A sportközvetítések, a házi praktikákkal foglalkozó műsorok, az akciófilmek és a sci-fik kedveltsége azonban némiképp elmarad a közép-kelet európai átlagtól.
A kutatás a televízió mellett más médiumokkal kapcsolatban is tett fel kérdéseket. Így kiderült, hogy honfitársaink 12 százalékát az is motiválja az újságolvasásban, hogy megtudja, hogyan élnek a híres emberek. A magyarok 17 százaléka gyakran átlapozza az újságokat azért, hogy megnézze a hirdetéseket. Ezzel az aránnyal túlszárnyaljuk a kelet-közép európai átlagot, mert a régióban átlagosan csak 7 százalék azoknak az aránya, akik gyakran átlapozzák az újságokat a hirdetések miatt. Emellett minden tizedik magyar azt gondolja, hogy a reklám az újságokban gyakran hasznos.
**************************************
Megjegyezzük, hogy a saját bevallásra alapozott adatok és a tények a tévézés tekintetében (a nagy kereskedelmi adók kutatásai szerint) jelentősen eltérnek. Senki nem vallja be, hogy egész hétvégén Győzike újabb szereplésére készül, elvileg mindenki ismeretterjesztő filmeket néz...a tényadataok azonban nem ezt mutatják...
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








