2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
A napenergia a fenntartható energiatermelés jelentős forrása, és kulcsfontosságú szerepet játszik az üzleti szektorban. Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a megújuló forrásból származó energia nemcsak rendkívül tiszta és környezetbarát, de hosszú távon jelentős megtakarítást is eredményez. Egy komplex napelemes rendszer telepítésének költségei a vállalkozások esetében piaci áron 2-3 év alatt megtérülhetnek, de a nemrég bejelentett villamos energia árplafon alkalmazása mellett is 3-5 év a megtérülési idő.
A korábban megjelent 238/2023. (VI. 19.) kormányrendelet szabályozza a villamos energia versenypiaci árazásával kapcsolatos kérdéseket. A rendelet alapján meghatározott tevékenységet végző, jelenleg fix-áras villamosenergia-szerződéssel rendelkező vállalkozások számára a szolgáltatói szerződések alapján értékesített villamos energiáért fizetendő energiadíj legfeljebb 200 EUR/MWh azaz 75 Ft/kWh (375 Ft/€ árfolyammal számolva) mértéken számolható el. Az e feletti részt az állam téríti meg az energiakereskedőknek. A rendelet alkalmazható a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatói, valamint raktározást, szállítást kiegészítő főtevékenységet folytató vállalkozások esetében, tehát a jellemzően energiaintenzív iparágakban.
A fentiek tükrében a vállalkozásoknak továbbra is érdemes megfontolni a megújuló energiákba történő beruházási, fejlesztési lehetőségeiket, elővenni a villanyszámlákat és kiszámolni, hogy mennyivel járnak jobban amennyiben megújuló energiaforrást használnak.
Megéri-e a vállalkozások számára most napelemet telepíteni?
Jelenleg is érvényben lévő visszatáplálási korlátozás mellett, egy optimálisan megtervezett napelem rendszer esetén a fogyasztási profilnak megfelelően egy vállalkozás villamosenergia-igényének 40-80 százaléka kiváltható. A visszatáplálás elleni védelemmel ellátott napelemes beruházás akár 3-5 év alatt megtérülhet a fogyasztási szokások, a pontos műszaki tartalom, a hálózati engedélyes által meghatározott műszaki feltételek, valamint a villamosenergia-díjak alakulásának függvényében
- mondja Házi Ádám a Wagner Solar fejlesztési igazgatója. „A cégvezetőket, cégtulajdonosokat többnyire a számok érdeklik és győzik meg leginkább egy-egy beruházás szükségességéről. Az alábbi kalkulációban két különböző (piaci és árplafonos) villamos energia árral számoltuk ki egy napelemes rendszer telepítésének megtérülési idejét. A számokból kiderül és világosan látszik, hogy vállalkozások számára még mindig érdemes beruházni egy ilyen rendszerbe” – folytatja a szakember. Házi Ádám hozzáteszi: a számok jelenleg azt mutatják,
optimálisabb a vállalatoknál a barnamezős beruházás, mint a családi házak tetején egy kisebb méretű rendszer.
Ha a számításoknál alapul vesszük azt, hogy a fixáras szerződésekben meghatározott villamosenergia árak nagy szórást mutatnak és átlagosan 120-200 Ft/kWh között mozognak, akkor egy vállalkozás, amelynek éves áramfogyasztása 100 000 kWh, 120 Ft/kWh-ás áramárral számolva éves szinten jelenleg 12 millió Ft-ot, míg 75 Ft/kWh-ás áramárral 7,5 millió Ft-ot fizet ki villanyszámlára a szerződése szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben a cég úgy dönt, hogy megújulóenergia-rendszerrel biztosítja villamosenergia-fogyasztását az éves fogyasztás akár 80 százaléka is biztosítható megújuló energiából. Egy jól megtervezett, 600 kW teljesítményű, éves szinten 650-700 MWh-t termelő napelemes rendszer beruházási költsége 130 -186 millió Ft között van. A beruházás összege nagyban függ a telepítendő napelemek minőségétől.
Számítások szerint ezzel a rendszerrel a beruházás ára 3 év alatt megtérül. Az árplafonos ár alkalmazásával a megtérülési idő ugyan 4,8 év, de ezeket a számokat látva még a visszatáplálás korlátozás mellett is érdemes beruházni. A vállalkozások esetén legfeljebb a hétvégi termelést nem hasznosítható, így az elvész ugyan, de még így is megéri kiváltani a hagyományos, fosszilis energiákat.
A legújabb kormányzati intézkedés kapcsán jó esély van arra is, hogy a barnamezős vállalati szektorban felgyorsuljanak a napelemes beruházások. Korábban, amikor a jelenleginél jóval olcsóbb energiaárak voltak érvényben a megtérülést 10-15 év körül lehetett számolni, így ez nem ösztönözte beruházásra a cégeket. Ám most még a bevezetett árplafon mellett is ésszerű időn belül várható a napelemes rendszerek telepítési költségeinek megtérülése - áll a közleményben.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








