25 °C Budapest

Óriási a gáz a Balatonnál: hiba, hiba hátán a cégeknél

MTI
2018. augusztus 1. 10:05

A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el - közölte a NAV szerdán.

Az ellenőrök a Balaton mindkét partján, a legkedveltebb üdülőhelyeken és a kisebb településeken is rendszeresen ellenőrzik a szálláshelyeket, az éttermeket, ajándékboltokat, cukrászdákat, lángossütőket és más kereskedőket, szolgáltatókat. A strandokon, piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozások közül is kiszűrik a kockázatosnak tűnő helyeket - írták.

Az ellenőrzés tanúsága szerint minden negyedik cég vétett a szabályok ellen, ami leggyakrabban abból adódott, hogy a vásárlók kifizették a vételárat, de nem kaptak nyugtát. Ilyenkor az összeget nem is ütik be a pénztárgépbe, amit az is alátámaszt, hogy a kasszában lévő pénz jóval több, mint a szabályosan rögzített bevétel. A Balatonnál és környékén az sem ritka, hogy úgy alkalmazzák az eladót vagy a kiszolgálót, hogy nem jelentik be, munkájáért pedig zsebbe fizetnek. 

A NAV idén már azt is ellenőrzi, hogy a szolgáltatók megfizetik-e a turizmusfejlesztési hozzájárulást, illetve, hogy az étel- és italautomaták regisztrációját elvégezték-e az üzemeltetők.

Az ellenőrzéssorozat előtt az online pénztárgépekből érkező forgalmi és bevételi adatok elemzésével választják ki azokat a vállalkozásokat, amelyeknél felmerülhet valamilyen szabálytalanság. Árulkodó jel lehet például az, ha egy strand négy büféjéből egynek jóval alacsonyabb a pénztárgépben rögzített forgalma a többi hároménál.
Az ellenőrzésekről szóló információk továbbra is megjelennek a NAV honlapjának Adótraffipax rovatában, így jó előre lehet tudni, hol számíthatnak biztosan a revizorok megjelenésére a vállalkozások.

Borítókép forrása: MTI Fotó / Máthé Zoltán
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 24. 16:05