Dinamikus növekedéssel, 3 367 millió Ft értékű szerződésállománnyal zárta az elmúlt évet a Start Tőkegarancia Zrt. A szerződésállomány az I. félévben 667 millió, a II. félévben pedig 705 millió forinttal nőtt, 92%-át a vissza nem térítendő EU-s támogatásokhoz biztosított pályázati kezességvállalási szerződések tették ki.
"Helytállónak bizonyult az év elején megfogalmazott várakozásunk, miszerint a válság hatására egyre több EU-s támogatást elnyert vállalkozás bankgarancia helyett a fedezetet nem igénylő kezességvállalással fogja teljesíteni biztosítékadási kötelezettségét.
Ugyanakkor az elért eredmények még előzetes várakozásainkat is jóval felülmúlták. Januártól az ügyfelek számára kedvező változások léptek életbe a garanciavállalási feltételeinkben, melyek tovább szélesíthetik a az igénybevevő ügyfelek körét." - összegezte Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.
2010. január 1-jével a felszámolásokban való érintettség megítélése módosul, olyan társaságok is igényelhetnek kezességvállalást, illetve garanciát, amelyek vezetői, vagy tulajdonosai voltak az előző 5 évben felszámolás alá került vállalkozásoknak, amennyiben az érintettek együttes részesedése a felszámolt vállalkozásban nem haladta meg a 25%-ot.
"Az elmúlt évben több jól működő vállalkozás igénylésének esetében okozott problémát a társaság vezetőinek és tulajdonosainak másik, felszámolás alá került társaságban meglévő töredék részesedése, belső szabályozásunk szerint a Start nem vállalhatott kezességet. Célunk, hogy minél több életképes vállalkozás működését megkönnyítsük, ezért változtattunk ezen a korláton."- emelte ki a vezérigazgató.

2010-től módosult a Start befektetési tőkegarancia azon feltétele, hogy a garancia nem csak a tőkeemeléses befektetés pénzügyi megvalósítása előtt, hanem az azt követő 60 napon belül is igényelhető.
"Így a már ténylegesen létrejött befektetések esetében is lehetőség nyílik a befektető kockázatainak csökkentésére. Adott esetben például a Jeremie-programban érintett befektetőknek is további két hónap áll rendelkezésére a ténylegesen megvalósult tőkeemelést követően." - mutatott rá Zoltán Csaba.
Pályázati kezességvállalás
A Start Tőkegarancia Zrt. 3 104 millió Ft értékű pályázati kezességre vonatkozó szerződésállománnyal zárta a 2009. évet. A társasághoz összesen 129 befogadható igénylés érkezett, melyek közül 53 esetben jött létre szerződés. A sikertelen igénylések magas száma a válság miatt bekövetkezett változásoknak tudható be, hiszen nagy számban igényeltek pályázati kezességvállalást olyan vállalkozások, amelyek pénzügyi helyzete jelentősen romlott.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezekben az esetekben a Start a magas adósságállomány, az alacsony jövedelmezőség és a tervezett beruházáshoz hiányzó finanszírozási háttér miatt ítélte az elfogadhatónál magasabbnak a kezesség lehívásának kockázatát. Arra is volt példa, hogy a vállalkozás vonta vissza a kezesség igénylését, mivel a romló piaci kilátások és finanszírozási környezet miatt a beruházás elhalasztása mellett döntött.
"A portfolió minőségének fenntartása érdekében szigorítottuk kockázatértékelési és kockázatkezelési tevékenységünket, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy dacára a felszámolások 30%-os növekedésének, mindössze 110 millió forint értékű kezesség beváltásra került sor 2009 végéig." - értékelte az eredményeket Szakáll Gábor, üzletág-igazgató.
A 2009. évi 1 352 millió forintos növekedés mellett az elmúlt év során 465 millió forint értékű szerződés szűnt meg problémamentesen.
Befektetési tőkegarancia
A Start befektetési tőkegaranciájával garanciát vállal a hazai KKV-kban tőkeemeléssel megvalósított befektetések legfeljebb 80%-ának megtérítésére, amennyiben a befektetést fogadó társaság ellen a garancia futamideje alatt felszámolás indul és így a befektető elveszti a társaságba befektetett tőkéjét. 2009-ben két befektetési tőkegarancia igénylést fogadott be a társaság, 85,2 millió Ft értékben. A Start az egyik igénylésről pozitív döntést hozott, így a Start befektetési tőkegarancia állománya 2009. végén 262,8 millió forint volt.








