Magyarországon a faktoring egy fiatal, ugyanakkor dinamikusan fejlődő szegmens, amely 2008-ban 816 milliárd forint forgalmat generált. A faktoring piacot legújabb tanulmányában részletesen elemző PricewaterhouseCoopers szerint a jövőben - fúziókkal és új szereplők piacra lépésével - piaci átrendeződés várható, illetve várhatóan lesznek olyan faktorházak is, akik nem tudják majd folytatni tevékenységüket.
"Korábban a faktoring piac dinamikusan növekedett mindenhol a világon - így Magyarországon is -, majd 2008-ban ez a dinamika megtört, melyben nagy szerepet játszott a hitelválság. Tavaly mindössze 3%-kal volt nagyobb a faktoring forgalom 2007-hez képest. 2008-ban a faktoring forgalom elérte a 816 milliárd forintot, amivel csupán a potenciális piac 0,4%-át fedte le. Ebből is látszik, hogy bőven van növekedési lehetőség ezen a piacon. Figyelembe véve a piaci változásokat, a faktoring piac 2009-ben várhatóan stagnálni, vagy enyhén csökkeni fog. A válságot követően a faktoring forgalom az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem területén fog leginkább növekedni" - foglalata össze a tanulmány főbb megállapításait Balázs Árpád, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.
Mi az a faktoring?
A faktoring egy alapvetően háromszereplős ügylet, ahol a faktortársaság (amely lehet banki hátterű, vagy magán) a kereskedelmi ügyletben résztvevő szállító által a vevőnek részére kiállított számlákat megveszi. Ezáltal a szállító lényegében azonnal pénzt kap, még a kiállított számla esedékessége előtt. A faktoring szemben a köztudatban tévesen elterjedt nézettel, nem a lejárt, rossz követelések menedzselését jelenti, hanem a le nem járt, még nem esedékes követelések faktortársaságnak való eladását, azaz úgynevezett "folyó faktoringot". A faktoring komplex szolgáltatás, kapcsolódnak hozzá a finanszírozáson túl még további követelés menedzsmenttel kapcsolatos szolgáltatások is, mint például követelések nyilvántartása, behajtása.
Gyakran hasonlítják a pénzügyi lízinget a faktoringhoz, közös jellemzőjük, hogy mindkettő alternatív finanszírozási forma: a pénzügyi lízing a beruházási hitelé, míg a faktoring a folyószámlahitelé. Az elmúlt évek tendenciája alapján a faktoring várhatóan nem lesz olyan népszerű, mint a pénzügyi lízing, ennek oka, hogy kisebb a keresleti oldal, hiszen magánszemélyek nem faktorálnak.
Kiknek előnyös a faktoring?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A faktoring főként a kis- és középvállalkozások (kkv-k) alternatív finanszírozási forrása, azonban úgy tűnik, hogy a multinacionális cégek is látnak fantáziát benne, hiszen egyre gyakrabban fordulnak faktorházakhoz.
Újonnan alakuló társaságok számára előnyös lehet a faktoring, ugyanis ezek a cégek általában nem jutnak könnyen forráshoz. A faktoring azért jó megoldás, mert azzal a már teljesített szolgáltatást (azaz kibocsátott teljesítményt) finanszíroznak meg.

A piac kiforratlanságának köszönhetően a jogszabályi környezet még számos ponton hiányos, a faktoringnak például egyelőre hivatalos definíciója sem létezik, továbbá nincs egyértelműen szabályozva a faktoring számviteli elszámolása sem.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








