Ma ünnepli 90. születésnapját a British Airways. A brit nemzeti légitársaság napjainkban igen komoly nehézségekkel küzd.
1919 augusztus 25-én indult a British Airways elődje, az Air Transport & Travel első járata, a nyugat-londoni Hounslow-ból a párizsi Le Bourget-be. A légitársaság volt az első, mely rendszeres, naponta közlekedő nemzetközi járatokat működtetett.
Az elmúlt 90 évebn a British Airways több mint 1,2 milliárd utast szállított járatain, és a világ egyik legnagyobb és legismertebb légitársaságaként működik.
A BA természetesen az Egyesült Királyság legnagyobb ilyen szolgáltatója, és a harmadik legnagyobb Európában az Air France-KLM és a Lufthansa után. Ő bonyolítja a legnagyobb forgalmat Európából az Atlanti-óceán felett, de kiterjedt útvonalhálózattal rendelkezik Európában és az Egyesült Királyságon belül is.
A társaságot -melyet 1987-ben privatizáltak- Gordon Brown brit miniszterelnök is köszöntötte a jeles alkalomból. A kormányfő úgy fogalmazott: "A British Airways sohasem vesztette el úttörő szellemét, mely 90 évvel ezelőtt létrehozta a világ első, naponta közlekedő nemzetközi repülőjáratát is."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor a recesszióval és a konkurencia erősödésével még az úttörő szellem is csak nehezen tudja felvenni a harcot. A július végi adatok szerint a BA rekordveszteséget szenvedett el üzleti évének első negyedében. A légitársaság több mint 20 évvel ezelőtti privatizációja óta először fordult elő, hogy egy hagyományosan jó negyedben - április-június között - veszteség halmozódott fel.
Az üzemi veszteség 94 millió font volt, míg egy évvel korábban még 35 millió font volt a profit. A bevétel 12,2 százalékkal, valamivel 2 milliárd font alá csökkent. Az elmúlt hónapokban a korábbi 40 ezer munkahely tizedét megszüntették, és legalább 7 ezer dolgozó fizetését kurtítják meg a takarékosság jegyében.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Androidos telefonokat most kell frissíteni – súlyos hibát szüntetnek meg
- A nyugdíjguru szerint az idén 60 milliárdot spóroltak a nyugdíjasokon
- Régen látott jelenség bukkant fel a Balatonnál és a Velencei-tavon
- Jó hír jött a villanyszámláról
- "Keeeviiiin!!!" - Kiderült, melyik tévé adja idén karácsonykor
- Időjárás - Megrázza szakállát a Mikulás, de nem mindenhol
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


