0 °C Budapest

Ki lesz idén az év üzletembere? Vasárnap kiderül

Pénzcentrum
2009. január 20. 12:50

Az idén hatodik alkalommal meghirdetett Ernst & Young "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") díj jelölési szakasza eredményesen zárult. A jelentkezők számos üzleti szektorból jelentkeztek, kis- és nagyvállalkozók egyaránt. Az idei év sikere, hogy a pályázók között nagy arányban képviseltetik magukat a fiatal vállalkozók is - a legfiatalabb jelentkező 23 éves.

A hagyományoknak megfelelően az Ernst & Young a fődíj mellett idén is három különdíjat - "A jövő ígérete", "A merész újító", és "A példakép" - ad át. A nyerteseket ünnepélyes díjátadó keretében, január 25-én hirdeti ki az idei Független Bíráló Bizottság.

"A pályázati szakasz egyik kiemelkedő sikere, hogy a jelöltek között nagy arányban vannak fiatalok, így például a legfiatalabb jelentkező 23 éves." - mondta el Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója. "Az év üzletembere program minden évben törekszik arra, hogy az érdemes fiatal vállalkozók is pályázzanak az üzleti elismerésre, hiszen a példaértékű vállalkozói szellem nem kor kérdése. Tevékenységükkel és tenni akarásukkal ők gazdasági életünk jövőbeli ígéretei."

A pályázatok számos ipari és szolgáltatói szektort képviselnek, így a vendéglátó- és szállodaipart, a divatszakmát, építőipart, ingatlanfejlesztést, mezőgazdaságot, vagy akár a műkereskedelmet. Az idei mezőnyben is sok olyan vállalkozás szerepel, amelyek külföldön is piaci jelenléttel bírnak, sőt többeknek az árbevétel nagy része nem Magyarországról érkezik. Földrajzi megoszlás tekintetében a vállalkozások mintegy kétharmada továbbra is Budapestről és egyharmaduk az ország többi részéről került ki.

"A sikeres pályázati szakaszhoz nagyban hozzájárult a díj szellemének elismertsége, melyet a korábbi év győzteseinek eredményei és munkássága hitelesít. Az éves program keretében az Ernst & Young-nál munkánk során figyelemmel kísérjük környezetünkben azokat a kivételes üzleti tehetségeket, akik felelősen végzik vezetői munkájukat, mindeközben meghatározóan pozitív hatást gyakorolnak a gazdaság egészére." - tette hozzá Havas István.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A díj nemzetközi előírásainak megfelelően Magyarországon is évente megújuló, Független Bíráló Bizottság dönt a nyertesek névsoráról. A testületet a magyar tudományos, illetve üzleti élet kiválóságai alkotják, amelynek idei elnöke a tavalyi fődíjazott Jaksity György, a Concorde Zrt. ügyvezető igazgatója. A Bizottság további tagjai: Mosonyi György, a MOL Nyrt. vezérigazgatója, Nyúl Sándor, a Trigránit Zrt. operatív vezérigazgatója, Dr. Ormai Gabriella, a CMS Cameron McKenna LLP Magyarországi irodájának vezető partnere, Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Dr. Török László, a CIB Bank Zrt. vezérigazgatója és Wáberer György, a Waberer's cégcsoport alapítója, elnök-vezérigazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 5. vasárnap
Ágota, Ingrid
5. hét
Február 5.
Nutella Nap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?