2019. május 27. hétfő Hella

Tavaly tömegesen utaztak a magyarok Törökországba: idén még több turistát várnak

  • MTI
  • 2019. május 13. hétfő 19:05

A magyar utazási irodák a kiutaztatásban 4 éve megindult növekedés további bővülésére számítanak az idén, a nyári szezon első hónapjainak kapacitását már az előfoglalási időszakban eladták - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke a szervezet közgyűlésén hétfőn Belekben.

Molnár Judit kiemelte: tavaly 130 ezer magyar turista utazott Törökországba, ezen belül 58 ezren választották az Antalya régiót, átlagosan 7 éjszakára érkeztek. Az idén az eddigi foglalási adatok alapján 15 százalékkal nőhet az ide utazó magyar turisták száma. A magyarok legkedveltebb külföldi úti céljai között Törökország a 3. helyen van, Horvátország és Görögország után, a szolgáltatások magas színvonala és az ár-érték arány miatt.

Az elnök a szervezet idei feladatairól szólva elmondta, hogy egy korábbi jogszabálymódosítás miatt a beutaztatási tevékenység kikerült az engedélyköteles tevékenységek közül. Szeretnék elérni, hogy a beutaztatási utazásszervezői tevékenységet újból engedélyhez kössék a minőségi turizmus érdekében, kaució nélkül. Fontos kérdésnek nevezte az egységes, mindenkinek kötelező felelősségbiztosítás bevezetését az utazási szakmában, a biztonság érdekében.

Az elért eredmények között kiemelte: a Pénzügyminisztérium a MUISZ jelzésére megvizsgálja a nettó számlázás megszüntetését jelentő uniós szabályozás 2020 januárinál későbbi bevezetését.

Jelenleg a magyar beutaztatók nettó számlát állítanak ki külföldi partnereiknek, az uniós szabályozás kötelezővé teszi majd az áfatartalom feltüntetését. Azt javasolták a tárcának, hogy csak akkor lépjen életbe a jogszabály Magyarországon, ha azt valamennyi uniós tagállamban egységesen bevezetik. Ellenkező esetben ugyanis jelentős versenyhátrányt okozna a magyar beutaztatásnak.
A török turisztikai szakma vezetői a közgyűlésen arról számoltak be, hogy az országok együttműködésének fejlesztésén dolgoznak. Törökország 45 millió turistát fogadott 2018-ban, a közép-európai piacot - benne Magyarországot - kiemelten kezelik. Több magyar turistát szeretnének fogadni, jelentős, egyebek között reptéri fejlesztéseket terveznek.

KIHÚZNA A BAJBÓL 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 11 130 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 16,70%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 11 958 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a MKB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A legtöbb magyar szülő elrontja: apróság, de a gyerek jövője múlik rajta
Vajon mi befolyásolja, hogy tudsz-e megtakarítani, vagy hónapról hónapra élsz?


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS