2021. január 28. csütörtök Károly, Karola

Marad a kánikula: zivatar, felhőszakadás is lesz ebben a 9 megyében


Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az ország nagyobb részén a sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet az égen. Ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar, lokálisan felhőszakadás. 

Csütörtökön a nap folyamán az ország nagyobb részén a sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet az égen. Ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar, lokálisan felhőszakadás. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a déli szél, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű - írja a met.hu.

Csütörtök este a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, néhol heves zivatar is előfordulhat. Másutt általában gyengén felhős vagy derült lesz az ég. A Nyugat-Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél, de zivatarok környezetében erős vagy viharos erejű széllökések is előfordulhatnak. A késő esti 19, 25 fokról hajnalra 14 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.

Zivatar miatt Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést. Felhőszakadás Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyékben várható.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Nem dőlhetnek hátra a magyar devizahitelesek? Fontos ügyben dönt az EU bírósága
A legtöbb magyar adóst érintheti, akinek 2015 előtt devizahitele volt.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked