2020. november 29. vasárnap Taksony

Így néz ki a kibelezett Nyugati belülről: rejtett hibákat találtak


A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak.

A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a világjárvány ellenére folyamatosan zajlik. Ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb, színvonalasabb környezetet biztosít majd az utazóközönség számára 

a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul.

A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteres területen felújíttatja a vasúttársaság. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további, örökségvédelmi szempontból is mérvadó probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításra kerül sor 280 négyzetméteren - az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 75 ablak, ajtó felújítására is sort kell keríteni. Azokat felújítás során újra az eredeti barna színre festik az örökségvédelmi egyeztetések eredményeképpen.

Fotó: MÁV

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget az újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik. A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak; a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra. A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.

Ezen korszerűsítési munkák és a tetőszerkezet felújítása során felmerült többletfeladatok időigénye miatt a Nyugati pályaudvar csarnokát 2021 nyarának végén vehetik újra birtokba az utasok. Az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején, december 13-tól érvényes új menetrendek, valamint az utastájékoztatási hirdetmények kialakítása folyamatban van, és várhatóan november végétől elérhetők lesznek a honlapon.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos változás a sárga csekkeknél: hamarosan véget érhet egy korszak Magyarországon?
Aki ragaszkodik a csekkes megoldáshoz, az is sokszor már telefonon fizeti be.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS